Nincs magyar döntős a légfegyveres Eb-n
A két olimpiai számban, a férfi pisztolyosok és a női puskások között sem jutott magyar versenyző a fináléba a Bresciában zajló légfegyveres Európa-bajnokság harmadik napján, szombaton. A nap első versenyét a férfi pisztolyosok között rendezték, s a 60 fős mezőnyben egyedül Csizmadia András képviselte a magyar színeket. Csizmadia nem okozott csalódást, sőt, korábbi eredményeinél lényegesen jobb, 578 körös produkcióval tudta le a 60 lövéses alapversenyt. A nagyon erős mezőnyben ugyan a fináléra nem volt esélye, ám a 18. hely a várakozásokon felüli szereplés volt tőle. A döntőbe jutáshoz 582 körre volt szükség, az aranyérmet pedig a sydneyi olimpia bajnoka, a francia Franck Dumoulin (689,8 kör) szerezte meg.
A női puskásoknál Karmacsi Ildikó és Miskolczi Julianna volt érdekelt, s az idei formák alapján előbbitől lehetett jobb eredményt várni. Karmacsi négy körrel "le is győzte" honfitársát, ám a 394 kör a döntőre nem volt elég. Különösen azért lehet fájó ez a számára, mert a két utolsó lövése, azaz a 39. és a 40. is kilences lett, s ha nincs az a két hiba szétlőhetett volna a fináléért. Így viszont meg kellett elégednie a 20. hellyel, míg Miskolczi az 52. lett a 72 fős mezőnyben.
A futócéllövők a 40 vegyes számot lőtték szombaton: Boros László a 12. (375 kör), Harmath András a 23. (352), Péni István pedig a 24. helyen zárt.
Vasárnap a férfi puskások és a női pisztolyosok küzdelmeivel zárul az Eb. Előbbi számban tavaly Sidi Péter az Eb-n és a világbajnokságon is ezüstérmes volt, míg utóbbiban Csonka Zsófia nyert ezüstöt a kontinensviadalon.