400 milliós jutalomra várnak a siketek

A 2009-es tajvani siketlimpián sikeresen szereplő, érmet szerző huszonhárom sportoló 2011 márciusig nem kapta meg eredményességi jutalmát, 405 millió forintot. A férfi vízilabda-válogatott mellett Biatovszky Mira sportlövő lett aranyérmes, emellett a küldöttség három bronzéremmel tért haza.

„A bíróság jogerősen megítélte a pénzt, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma erről értesült is, azóta semmi sem történt, arról is csak informálisan értesültem, hogy a minisztérium az ítélet felülvizsgálat kezdeményezte” – mondta a siketeket képviselő dr. Loványi Róbert ügyvéd, aki korábban maga is vízilabdázó volt.

„Általában azt a választ kapom, amikor érdeklődöm: türelmet kérnek, mert pénzhiány van. Tisztában vagyok vele, hogy az új kormány ezt az ügyet csak megörökölte, de az államnak egy jogerős és végrehajtható decemberi ítéletnek mégiscsak eleget kellene tennie.”

Az egyenlő bánásmód hatóság megállapította, hogy a siketlimpia aranyérme éppúgy húszmillió forintot ér, mint a kenus Vajda Attiláé Pekingben. A törvény egyértelműen fogalmaz, nincs diszkrimináció, nem lehet differenciálni, ha a járadék jár, akkor az eredményességi jutalom is (siketekre is vonatkozik ugyanis az olimpián vagy a paralimpián sikeresen szereplő sportolóknak biztosított állami járadék 35 év felett).

„Jelenleg felesleges arról beszélni, mekkora az értéke az épek között szerzett olimpiai aranyéremnek, magam sem vitatom, hogy annak magasabb, bár nem vagyok siket, és nem élem át azt, amit ők rendszeresen. De ez az eset nem az összehasonlíthatóságról, értékekről szól, hanem a törvény és a jogszabályok szellemiségéről, valamint az egyenlő bánásmódról. Elhiszem, hogy a költségvetést megterheli ez a magas jutalom, de az ügyfeleim csak élni szeretnének a törvény adta jogukkal” – összegzett Loványi.

A NEFMI nem reagált eddig megkeresésünkre.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59