A szövetség kiáll Ungvári Attila mellett

2011.03.09. 16:00

3.A Magyar Judo Szövetség (MJSZ) kiáll Ungvári Attila mellett, aki a 73 kg-ban nyert aranyérme után pozitív doppingmintát szolgáltatott a februári Hungária Kupán. Az Európa-bajnoki harmadik ceglédi cselgáncsozó szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak, ráadásul január közepén, a bakui Világkupa utáni vizsgálaton is pozitív lett a tesztje.

„A szövetség elnöksége kiáll Ungvári Attila mellett, meggyőződése, hogy a sportoló vétlen a tiltott szer szándékos használatát illetően" - áll az MJSZ-elnökség szerdai ülését követően kiadott közleményben. "Az elnökség az ügy kapcsán újratárgyalta a szövetség doppingellenes stratégiáját, fokozottan felhívta a sportolók és edzők figyelmét a körültekintő és felelősségteljes magatartásra.”

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője hétfőn tájékoztatta arról az MTI-t, hogy pozitív lett a doppingmintája egy magyar cselgáncsozónak, akit február 12-én ellenőriztek a budapesti Hungária Kupán. Az MJSZ keddi állásfoglalásában közölte: Ungvári Attila januárban, a bakui Világkupa utáni doppingvizsgálaton is pozitív mintát szolgáltatott. Az MJSZ keddi állásfoglalásában úgy fogalmazott: „Mind Ungvári Attila, mind az MJSZ kérte a B próba elvégzését, ennek eredménye 2-3 hét múlva lesz meg. A hazai dzsúdó történetében ez az első eset, hogy doppingvétség gyanúja merült fel. Értetlenül állunk a történtek előtt. A dzsúdó nem doppingérzékeny sport, a vizsgálat kiterjed majd arra is, hogyan kerülhetett a sportoló szervezetébe a tiltott szer, ami tudomásunk szerint nem is segíthette az eredményes szereplést.”