Az úszószövetségnek nincs több tartozása az állam felé

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a csütörtöki napon eleget tett az állam felé még fennálló, kamatokkal terhelt, mindösszesen 22 912 448 forintos tartozás visszafizetésének - tudatta a MÚSZ közleményben az MTI-vel.

A MÚSZ szerint ezen összeg tartalmazza a nem úszó-szakágaknak az Eb-lebonyolítás során keletkezett, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által el nem fogadott számlái ellenértékét is. Ennek magyarázata: az úszószövetségnek kellett jótállnia valamennyi diszciplináért - jegyezte meg a szövetség, amely közleménye végén hangsúlyozta: „Így a MÚSZ-nak a továbbiakban semmiféle tartozása nincs a 2010-es Európa-bajnokság állami támogatásának elszámolása kapcsán.”

A MÚSZ-állásfoglalás előzményeként Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vizsgálatot indított a Magyar Úszó Szövetségnél. Amint erről szerdai budapesti sajtótájékoztatóján fogalmazott: „a kormánybiztosság vizsgálja az úszószövetségnél fel nem lelhető több mint százmillió forintot”.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke szerint az elszámoltatási kormánybiztos által felvetett százmillió forint azért nem lelhető fel a MÚSZ-nál, mert a szövetség a pénzt nem kapta meg. Az MTI-hez szerdán eljuttatott levélben Gyárfás külön kitért rá, hogy "az átutalt összegből, az arányok betartása miatt 22,7 millió forintot kell visszafizetni". A csütörtöki közlemény ennek a csaknem 23 milliónak a visszafizetéséről szól.

Ruza József MÚSZ-főtitkár az MTI kérdésére, hogy miért nem fizette vissza már korábban az úszószövetség ezt az összeget, így válaszolt:
"Egyetlen sportágnál, a szinkronúszóknál keletkezett egyetlen, több millió forintos elfogadhatatlan számla, s mielőtt fizettünk volna, ezt az összeget szerettük volna tőlük megkapni. Ők azonban nem tudták nekünk kifizetni, ezért most ezt is a MÚSZ-nak kellett saját bevételeiből befizetnie az államnak."

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59