Ötezer futó az I. debreceni félmaratonon

Az előzetes nevezések alapján vélhetően közel 5000 indulója lesz szombaton az 1. Rotary Debrecen Félmaraton elnevezésű futóversenynek, amely a nyitóállomása az idén debütáló 4Run Félmaraton-sorozatnak. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, a félmaratoni távra 10 országból 700-an neveztek eddig, míg az esemény másik viadalára, az 1361 méteres távra 3300-an. A versenyre - melynek fővédnöke Monspart Sarolta tájfutó világbajnok - még a verseny napján is lehet nevezni, ezért is bíznak az 5000-es indulói létszámban a szervezők.

A 1361 méteres, jótékonysági célokat szolgáló futással a szervezők arra emlékeznek, hogy Debrecen 1361-ben, azaz kereken 650 éve kapott mezővárosi rangot. Az ide nevezett 26 csapat közül a távot legnagyobb létszámban teljesítő alakulat egy defibrillátort kap fődíjként. A félmaraton a Gyulai István Atlétikai Stadionból rajtol, s ott lesz a cél is. Az esemény miatt szombaton reggel 8-tól 14 óráig lezárják majd a Nagyerdő azon részeit, melyen a futók haladnak, így a 15 órakor kezdődő DVSC-Teva - Budapest Honvéd élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésre érkező szurkolók, csak 14 óra után közelíthetik meg a stadiont a szokásos módon.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59