Sidi Péter hazudik, ezt szankcionálni fogjuk

2011.03.11. 14:42

Krzyzewsky Miklós, a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke hazugságnak nevezte Sidi Péter őt bíráló állításait. "Tételesen tudjuk cáfolni ezeket az állításokat, amelyek gyalázatos hazugságok. A világon semmi alapjuk nincs, ráadásul legalábbis kimerítik a jó hírnév megsértését. Vannak az alapszabályunkban olyan pontok, melyek alapján szankcionálhatjuk azt, aki alaptalanul vádaskodik, és rontja a szövetség hitelét."

A világ- és Európa-bajnok puskás többek között a vasárnap véget ért légfegyveres Eb miatt is bírálta a szövetség első emberét, mert már az eredményhirdetés előtt elutazott, és nem várta meg a magyar Himnuszt. Krzyzewsky elmondta, sms-eket küldött vasárnap Sidinek, és azért kellett sietve eljönnie Bresciából, mert másnap 8:30 órától tárgyalása volt.

Csonka Zsófia sydneyi szereplésével kapcsolatban az elnök kifejtette, eredetileg a pécsi Eb-második pisztolyos nem akart utazni, két héttel a nevezési határidő lejárta után jelezte indulási szándékát.

Sidi Péter - aki Csonkával, Igaly Diánával, Gerebics Rolanddal és Bognár Richárddal egy klubban folytatja a felkészülést - arról is beszélt, hogy "a szövetségben nem készült semmiféle stratégia az olimpiai kvalifikáció szempontjából legfontosabb évre, az ideire, pedig már tavaly ősszel meg kellett volna tervezni az edzőtáborokat és a felkészülést." Krzyzewsky szerint ennek az ellenkezője igaz, mindent időben elkészítettek, le is adtak.

Az elnök hozzátette, idén egyelőre nem kaptak még pénzt a Magyar Olimpiai Bizottságtól, mindössze ötmillió forint előleget, ugyanakkor rengeteget kellett költeniük már eddig is, mivel Münchenben nemzetközi verseny, Bresciában légfegyveres Eb, a chilei Concepciónban pedig koronglövő világkupa volt, de már ki kellett fizetni a sydneyi vk-ra is a nevezéseket, repülőjegyeket, szállást is.

"Nagyon bízom benne, hogy a többi versenyző elhatárolódik majd Sidi Péter vagdalkozásaitól" - mondta Krzyzewsky, hozzátette, hogy a március 21-i elnökségi ülésen tárgyalni fognak Sidi szerinte káros nyilatkozatairól.

"A magyar sportban példátlan, hogy egy olyan versenyző, akinek a szövetség az elmúlt 10 évben minden jelentős nagy versenyen biztosította és fizette az indulását, és az utóbbi években az ő utaztatására és felkészülésére fordította a legtöbb pénzt, ilyen stílusban, hangnemben és rágalmakkal forduljon a szövetsége ellen" - nyilatkozta a sportlövő szövetséget 1999 októbere óta irányító elnök.

Ezzel robbantotta ki Sidi a botrányt

"Krzyzewsky Miklós sokszor hangoztatta, hogy széthúzás van a versenyzők között, de én ezt sosem éreztem. Megkerestem őket egyenként, mindannyian rábólintottak az ötletre. Külön-külön csak sportlövők vagyunk, de együtt mi vagyunk a magyar olimpiai sportlövészet".

"A szövetség nagyon csúnyán leszerepelt, nem készült semmiféle stratégia az olimpiai kvalifikáció szempontjából legfontosabb évre, az ideire, pedig már tavaly ősszel meg kellett volna tervezni az edzőtáborokat és a felkészülést. Így fordulhatott elő, hogy az elnök a most következő sydneyi Világkupa-versenyre Csonka Zsófinak azt mondta, hogy akkor mehet, ha összeszedi rá a pénzt. Felháborító, főleg úgy, hogy Zsófi tavaly a második legeredményesebb magyar sportlövő volt, a légfegyveres Eb-n második, a világbajnokságon pedig csak szétlövéssel maradt le a döntőről. Azért is érthetetlen ez az egész, mert az olimpiai kijutásra, és ott eredményes szereplésre esélyes lövők számára minden kvalifikációs viadal nagyon fontos, nem szabad kihagyni egyet sem."

"Én már régebben kértem azt a lehetőséget, hogy képviselhessük a sportolókat a szövetség elnökségében, döntéseiben, az nem állapot, hogy a fejünk felett hoznak döntéseket, sokszor az észszerűség és szakmaiság mellőzésével. Sajnos a sportág vezetése régóta nem működik jól, én úgy látom az a cél, hogy ne legyenek eredmények, ne legyünk rivaldafényben, a zavarosban jobban lehet halászni. Krzyzewsky úr a mostani Eb-n is leszerepelt, képes volt vasárnap az eredményhirdetés előtt elmenni, a magyar Himnuszt sem várta meg, ami megalázó volt, s elsősorban nem nekem, hanem a csapattársaimnak, akikkel harmadikok lettünk. Nem beszélve arról, hogy a miniszterelnök úr tavalyi felhívására sem történt semmi, nem nyújtottak be stratégiai tervet, pedig többször elhangzott, hogy csak azokkal a sportágakkal tudnak érdemben számolni, amelyek elkészítik a világos terveket. Rákérdeztem többször is, de nem történt semmi, úgyhogy csináltunk mi egyet, sportolókkal, edzőkkel, s másokkal összefogva elkészítettük, s amit egyébként a beadása után mindenki dicsért."