Találkoznak a felek az úszó Eb elszámolási ügyében

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke és Budai Gyula elszámolási kormánybiztos a jövő hét közepén személyes találkozón tisztázza a 2010-es úszó Európa-bajnokság pénzügyeivel kapcsolatban felmerült kérdéseket. Erről a felek azt követően állapodtak meg pénteken, hogy a kormánybiztos a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli műsorában így nyilatkozott: „Gyárfás Tamásnak is azt tudom javasolni, hogy amennyiben gondja és problémája van, akkor nagyon nagy szeretettel várom a kormánybiztosi hivatalba”.

A műsorban Budai Gyula hozzátette: az úszószövetség elnöke szerint ő olyan százmilliókat követel rajta, amit meg sem kapott a szövetség. A Magyar Úszó Szövetség elnöke - amint azt az MTI-vel tudatta - az elhangzottak alapján megkereste a kormánybiztost, aki megerősítette szándékát, hogy a jövő hét közepén személyesen tisztázzák a felmerült kérdéseket.

Budai Gyula szerdán jelentette be, hogy Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottsága elnökének felkérésére vizsgálatot indított a MÚSZ ellen. Az ügy előzménye, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) február 2-án jelezte, szabálytalanságokat állapított meg a MÚSZ-nál a tavalyi, margitszigeti Európa-bajnokság költségvetési támogatásának felhasználását illetően.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59