Norbert, Cintia
13 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Szerdán százéves a Vasas

2011.03.16. 20:37

Centenáriumi gálával ünnepelte szerdán alapításának 100. évfordulóját a Vasas Sport Club, az esemény Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének köszöntőjével kezdődött. A csaknem 900 meghívott - köztük olimpiai és világbajnokok, világválogatottakat, magyar bajnokok - részvételével rendezett ünnepségen Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke MOB Érdemérmet adományozott a hazai sporttörténelem egyik legeredményesebb klubjának, egyben az ország egyik legtöbb szakosztályával rendelkező, családcentrikus sportegyesületnek. Az elismerést Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke vette át.

A 100. évforduló alkalmából a Magyar Posta a centenáriumi gála helyszínén hozta forgalomba azt a bélyeget, amely erre az alkalomra készült. A gálával egy időben egy egyedi ereklyékből szervezett kiállítás is nyílt. A teljes kiállítási anyagot az érdeklődők március 17-én és 18-án tekinthetik meg ingyenesen a Vasas Folyondár utcai sportlétesítményében.

A centenárium alkalmából dokumentumfilm és három könyv is készült a Vasasról: a filmet Dobor Dezső rendezte, míg a könyvek közül az egyikben Fügedy Péter részletes statisztikai kimutatásokkal veszi számba a Vasas eredményeit, a másikban Vitray Tamás az általa felkért tizenegy neves szerző írásain keresztül mutatja be a klub történelmét, a harmadikban pedig Hegyi Iván a hat labdarúgó bajnoki aranyérem és a négy kupagyőzelem történetét meséli el. A Vasas az elmúlt száz évben 44 olimpiai bajnoki címet, 40 világbajnokot és 39 Európa-bajnokot adott Magyarországnak a különböző sportágakban.