Több pénz jut a dopping elleni harcra

A NEFMI szakállamtitkársága által előkészített rendelet elfogadásával a szervezet - amelynek feladataira 2007-ben egy idén december 31-ig szóló közbeszerzési pályázatot írtak ki, ennek győztese a Tiszeker Ágnes vezette Magyar Antidopping Csoport (MACS) lett - hatásköre kibővül.

Többek között egyszerűsödik a sportolók adatszolgáltatási kötelezettsége, a holléti jelentést adók köre számottevően csökken, és a HUNADO a sportszövetségek helyett lefolytatja majd a dopping- és az előzetes felülvizsgálati eljárásokat. Ezen kívül átveszi a megszüntetett Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület egyes feladatait, valamennyi érintett sportágra kiterjedően összeállítja az úgynevezett nyilvántartott vizsgálati csoporthoz tartozó (és ezzel fokozott doppingellenőrzésre számító) versenyzők körét, valamint a továbbiakban gondoskodik a tiltólista karbantartásáról, ezzel kapcsolatos tájékoztatási tevékenységet végez, s az aktuális tiltólistát honlapján közzéteszi.

„A MACS képes már most is a megnövekedett feladatoknak eleget tenni, hiszen eddig a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA kényszerített rá ilyen jellegű munkákra bennünket. Azt egyelőre senki sem tudja, mi lesz 2012. január 1-től, például írnak-e ki új közbeszerzési eljárást. Majd az állam eldönti” - nyilatkozta az MTI megkeresésére Tiszeker Ágnes.

Hangsúlyozta: az, hogy a vizsgálati csoportba tartozók köre számottevően csökkent, azt jelenti, hogy ésszerűsödik a kritériumrendszer.

„A MACS-nál eddig közel 2500 versenyző - például hetven sakkozó - volt regisztrálva mint ellenőrizendő személy, vagyis válogatott sportolók és a felnőtt elsőosztályú versenyek dobogósai. Most lesz kb. 400 ilyen versenyző, nekik kell majd a holléti papírokat kitölteni. Kiemelném: ez nem azt jelenti, hogy csak ezt a 400 versenyzőt fogjuk ellenőrizni! A jövőben is ellenőrizhetünk bárkit. Az állam által biztosított 35 százalékkal több pénz fedezni fogja a megnövekedett feladatokra szánt kiadásokat” - tette hozzá a MACS vezetője.

A NEFMI közleménye kitér rá, hogy a kormány által átalakított doppingellenes szervezetrendszer és szabályozás minden részletében megfelel a nemzetközi előírásoknak, és az EU-ból eddig 11 ország mondhatta el ezt magáról. Czene Attila sportszakállamtitkár és Rune Andersen, a WADA nemzetközi jogharmonizációért felelős igazgatója között tavaly ősszel kezdődtek meg az egyeztetések, és az állami sportirányítás a doppingellenes küzdelemben közreműködő szervezetekkel - például a MACS-csal is - együttműködve módosította az ezzel összefüggő magyar szabályozást és szervezetrendszert.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59