Több mint kétszáz induló a ralibajnokság nyitányán

A XI. Eger-ralit felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a magyar I. és II. osztály bajnoki futama mellett a szlovák bajnokság versenyzői is rajtdobogóra gurulnak majd autóikkal a Dobó téren.

„Az egri futam sok érdeklődőt vonz a városba és környékére. A ralihoz több rendezvény is kapcsolódik, mind az autósportról, benzingőzről, közbiztonságról szól. Eger sportos város, számunkra fontos az esemény. A nehéz időkben sem csökkentettük a támogatást. Az önkormányzat kétmillió forinttal segíti a rendezést” - mondta Habis László polgármester, aki büszke arra, hogy 11-edszer fogadhatják a legjobb magyar autósokat.

Lakatos Róbert, a verseny főszervezője nyolcadik éve rendezi meg Egerben a szezonnyitót: „A Dobó tér csodás hangulata az idén is Egerbe vonzza az autósport barátait. A rali I. osztályban 100 autó nevezése várható, az 1-es rajtszámot a nemzetközi szinten is jegyzett Vaclav Pech autóján láthatjuk. Április 3-án, vasárnap késő délután érkeznek célba a legjobbak. A szponzorációs problémák miatt az idén első alkalommal a nézőktől hozzájárulást kérünk. Az 1500 forintos belépők baleset biztosítást is tartalmaznak.” - mondta Lakatos.

Elképzelhető, hogy lesz egy komoly hiányzója a versenynek: „Elkeserítő, hogy nem sikerül a futamokon való részvételhez az anyagiakat előteremteni. Napokon belül eldől a sorsom. Szeretnék ott lenni hazai pályán a rajtvonalnál” - fogalmazott a tavaly bronzérmes Turi Tamás.

Az egri ralis hétvégéhez közlekedésbiztonsági nap is csatalakozik. Április 1-jén a Szabadidősport és Közlekedésbiztonsági Egyesület a megyei rendőrkapitánysággal közösen a gyermekek részére szervez látványos programot. Az I. Lőerő Nap keretében pedig a technikai sportok népszerűsítését segítik koncertekkel, civil programokkal, autós bemutatókkal.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59