Gémesi György maradt a Nemzeti Sportszövetség elnöke

Gémesi György maradt a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke - döntött egyhangúlag pénteki közgyűlésén a szervezet. Megbízatása újabb öt évre szól. Az elnökség szakmai és gazdasági beszámolójához fűzött szóbeli kiegészítésében Gémesi kiemelte, hogy bár vannak nehézségek, az NSSZ 2010-es gazdálkodása egyensúlyban van. A tartalék nagyon kevés, mert az állami támogatáson túl alig van bevétel, és olyan jelentős szponzorok sem segítik a működést, mint például a Magyar Olimpiai Bizottságét.

Hozzátette: a közeljövő egyik nagy feladata, hogy a szervezet minél jobban segítse a sportolókat a londoni olimpiai kvóták kiharcolásában és a játékokra való felkészülésben. Ezen kívül az NSSZ előkészítéseket tesz a 2017-es Világjátékok esetleges magyarországi rendezésének ügyében.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59