Ötezer doppingteszt lesz a londoni olimpián

Ötezer ellenőrző vizsgálatot végeznek el a 2012-es nyári olimpia idején - jelentette be a londoni kontrollprogram egyik felelőse az isztambuli doppingellenes világkonferencia pénteki zárónapján.

Sophie Berwick a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) szervezésében zajlott, és 92 országból 150 küldöttet felvonultató összejövetelen elmondta: a tesztelést már július 16-án, az olimpiai falu megnyitásának napján elkezdik, s az ellenőrzések egészen a játékok záróünnepségéig tartanak. Zömmel a versenyeken vizsgálódnak majd, de lesznek váratlan, úgynevezett random-tesztek is. Hozzátette, hogy egy sportolót adott esetben akár két-három alkalommal is kontrollnak vethetnek alá, s az adott olimpiai periódusban bárkit gyakorlatilag bármikor mintaadásra szólíthatnak fel.

Az olimpiai szervezőbizottság (LOCOG) antidopping-csapatának tagja elmondta, hogy az ExCel nevű sportcsarnokban, ahol fél tucat sportág közt a súlyemelők versenyeit is rendezik, mind a nőknél, mind a férfiaknál súlycsoportonként hét sportolót vetnek alá vizsgálatnak. Ez azt jelenti, hogy az összesen 15 - a gyengébb nem esetében 7, az erősebbikében 8 - kategóriában az első négy helyezett vér- vagy vizeletmintát köteles szolgáltatni, további egy súlyemelőt tesztelnek még a legjobbakat tömörítő A csoportból, a B-ből pedig kettőt, az itt a legtöbbet produkáló mellett még egy kiválasztottat. A 2008-as, pekingi olimpiához képest annyi a változás, hogy a kínai fővárosban valamennyi súlycsoportban az A csoportból 5 plusz 1 emelő adott doppingmintát, a B-ből pedig csak az ottani első helyezett.

A pénteki előadások közül kiemelt érdeklődés kísérte a géndoppingról szólót, amelyet egy török professzor, Haydar Demirel tartott. Az elriasztó, állat- és emberkísérleteket is felvillantó, fotóanyaggal és filmrészletekkel tűzdelt prezentáció az elmúlt évtized génmanipulációit hivatott bemutatni, és világossá vált, hogy a modernkori doppingolás eme új, veszélyes útján a mégoly felkészült üldözők is roppantul le vannak maradva az üldözendők mögött.

„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elfogadott, úgynevezett akkreditált laboratóriumok természetesen próbálkoznak, de még egyik sem tudja bizonyító erővel kimutatni a géndoppingot” - szögezte le a török tudós.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59