Abramovics újítja fel a volgográdi sportcsarnokot

A rúdugrás női világcsúcstartójának, Jelena Iszinbajevának a kérésére a Chelsea labdarúgócsapatát birtokló milliárdos, Roman Abramovics segíthet majd felújítani a volgográdi atlétikai csarnokot.

Valentyin Balahnyicjov, az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke hétfőn elmondta, hogy az olimpiai és világbajnok Iszinbajeva decemberben tárgyalt Abramoviccsal Zürichben, a 2018-as labdarúgó-vb pályázatának eredményhirdetése előtt, s akkor kérte meg őt, segítsen rendbe hozni a létesítményt, hogy Volgogradban tudjon készülni a versenyekre. Hétfőn Abramovics szóvivője is megerősítette, hogy tárgyal egymással Iszinbajeva és az üzletember az ügyben.

Balahnyicjov tájékoztatása szerint a volgográdi létesítménnyel két komoly probléma van, egyrészt nagyon hideg van a csarnokban, másrészt a rekortán felület meglehetősen régi, elhasznált. Úgy véli, ha minden jól alakul, a nyár folyamán kivitelezhetik a szükséges munkálatokat.

„Az új csarnok nem csupán Iszinbajevának jelentene sokat, mivel két másik aktív olimpiai bajnoka is van a városnak, a magasugró Jelena Szleszarenko és a távol, illetve hármasugró Tatyjana Lebegyeva személyében, de mellettük is több nagyon tehetséges atléta él ott” - mondta az orosz szövetség első embere. Az elmúlt hetekben edzőt váltó Iszinbajeva nemrég döntött arról, hogy Olaszországból visszatér Volgográdba, mert ott szeretne készülni a jövőben.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59