Július 30-án rendezik az atlétika Gyulai emlékversenyt

A legenda folytatódik mottóval rendezik meg július 30-án a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat a Puskás Ferenc Stadionban. A verseny Gyulai Istvánnak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 2006-ban elhunyt főtitkárának, az Universiade-győztes atlétának, kiváló sportriporternek állít emléket, egyben folytatni kívánja az egykori Budapest Nagydíjak nemzetközi sikerét - hangzott el az esemény keddi sajtótájékoztatóján.

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára mint versenyigazgató elmondta, hogy világklasszis versenyzőket kívánnak megnyerni indulónak, s a háromórás programban mindenképpen helyet kapnak majd azok a számok is, amelyekben a magyarok főszerepet játszhatnak. Hozzátette, öt éve próbálják megszervezni testvérével, Miklóssal, a MASZ elnökével a viadalt édesapjuk emlékére, aki hétfőn lett volna 68 éves.

Az emlékverseny napján kerül sor a Forma-1-es Magyar Nagydíjra is, a Hungaroringre kilátogatók belépőjükkel ingyen tekinthetik meg a Gyulai István Memorialt, amely 18 órakor kezdődik.

A sajtótájékoztatón Lamine Diack, az IAAF elnöke videóüzenetben méltatta Gyulai Istvánt, aki a szenegáli sportdiplomata szerint egész életét a sportnak szentelte. Az IAAF főtitkári tisztét 1991-től látta el, s kiemelkedő sportdiplomáciai tevékenységének köszönhető, hogy Magyarország több nagy nemzetközi atlétikai versenynek is otthont adhatott, így az 1998-as Európa-bajnokságnak, a 2001-es ifjúsági világbajnokságnak vagy a 2004-es fedett vb-nek.

Czene Attila sportért felelős államtitkár szerint akár 20 ezren is kilátogathatnak a Puskás Stadionba az emlékversenyre, míg Szalma László, kétszeres fedett Eb-aranyérmes távolugró azt mondta, reméli, sikerül visszahozni a hangulatát az 1978 és 1987 között megrendezett Budapest Nagydíjaknak, amelyeken olimpiai és világbajnokok álltak rajthoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59