Több mint száz díjugrató Kaposváron

2011.03.23. 13:59

Hat országból 110 lovast és 210 lovat várnak Kaposvárra a szervezők a péntektől vasárnapig tartó, 13 millió forint összdíjazású Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató versenyre, melyen elindul a teljes magyar élmezőny. A Pannon Lovas Akadémián sorra kerülő hagyományos tavaszi viadal programja bővül a tavalyihoz képest, szinte szünet nélkül zajlik majd valamilyen esemény a fedett lovarda pályáin. A felnőttek a megszokottak szerint küzdenek: a kis kör, a közép kör és a nagy kör indulóira pénteken az elődöntő, szombaton a középdöntő, vasárnap pedig a döntő vár. A finálé, amely egyben Turi József emlékverseny, a tervek szerint vasárnap 15 órakor kezdődik. Ezúttal sem marad el a hagyományos autós-lovas kombinált versenyszám, amelyben a résztvevők előbb lovukkal, majd egy autóval teljesítik a kijelölt pályát.

A magyar élmezőny tagjai mellett szlovén, szlovák, cseh, lengyel és román lovasok érkeznek Somogyba. Az előzetes nevezésekből kiderül, hogy elindul a Mesterek Tornáján a díjugrató szakág magyar bajnoki címvédője, James Wingrave, az idei fedett pályás bajnok Hugyecz Mariann, valamint a tavalyi kaposvári Nagydíj-győztes Szuhai Gyula is.

Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató viadal programja

március 25., péntek

ifjúsági kategória versenyszám I. 8 ó

ifjúsági kategória versenyszám II. 10 ó

kis kör minősítő I. 12 ó

közép kör minősítő I. 14 ó

Nagydíj minősítő I. 16 ó

március 26., szombat

ifjúsági kategória versenyszám I. 8 ó

ifjúsági kategória versenyszám II. 10 ó

kis kör minősítő I. 12 ó

közép kör minősítő I. 14 ó

Nagydíj minősítő I. 16 ó

március 27., vasárnap

ifjúsági kategória versenyszám I. 8 ó

ifjúsági kategória versenyszám II. 10 ó

közép kör döntő 12 ó

lovagolj és vezess show 14 ó

Mesterek Tornája Nagydíj döntő 15 ó

kis kör döntő 17 ó