Százhalombattán lesz az öttusázók idei Világkupa-sorozatának harmadik versenye május 5. és 8. között. A hazai sportági szövetség (MÖSZ) tájékoztatása szerint Vezér Mihály, a város polgármestere hetek óta tárgyalásokat folytatott a MÖSZ elnökével, Szabó Lajossal, illetve munkatársaival, majd csütörtökön a Duna-parti város önkormányzatának képviselő testülete úgy döntött, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogatja a Vk-verseny megrendezését.
A Vk-sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött. A márciusi versenyt, melyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték. Áprilisban az olaszországi Sassariban találkoznak a sportág legjobbjai, s azután következik a magyarországi forduló, amely eredetileg Budapest helyszínnel szerepelt a nemzetközi versenynaptárban. Májusban lesz még egy viadal, mégpedig a kínai Csengtuban, végül a sorozatot lezáró Világkupa-döntőt július második hétvégéjén rendezik Londonban.