Kovács István került a Közszolgálati Testületbe

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi tagját, az ökölvívó olimpia bajnok Kovács Istvánt delegálta a közmédiumok társadalmi felügyeletét a jövőben ellátó Közszolgálat Testületbe. Ezt a MOB és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) képviselőinek pénteki megbeszélését követő sajtótájékoztatón jelentették be.

Auer János és Kollarik Tamás, az NMHH Médiatanácsának két tagja, illetve Molnár Zoltán MOB-főtitkár és Kovács István az új közmédiarendszer intézményeiről, elsősorban a Közszolgálati Kódexről és a Közszolgálati Testületről tanácskozott, ez utóbbi, 14 fős testületbe küldhet a médiatörvény szerint a MOB egy tagot. A kódexet, amely a közszolgáltatás alapelveit határozza meg, a Médiatanács fogadja majd el várhatóan a nyár elején.

"A Közszolgálati Testület és a Közszolgálati Kódex intézménye jelentős szemléletváltást tükröz a közszolgálatban - mondta Kollarik Tamás. - Olyan társadalmi kontroll alakul ki a közmédiumok fölött, amelyet  a legjelentősebb köztestületekből, egyházakból, különböző területek civil szervezeteiből álló testület gyakorol. Rendkívül megtisztelőnek tartjuk azt a lehetőséget, hogy ebben a kérdésben a Médiatanács nevében partnerséget ajánlhatunk a MOB-nak."

"Meglepő, egyben megtisztelő lehetőség számunkra a mostani" - fogalmazott Kovács István. - Soha ilyen még nem volt, hogy a társadalmi szervezetek, s ilyen értelemben a sportot is annak tekinthetjük, nemcsak hogy betekintést, de beleszólási lehetőséget is kapnak a közszolgálati médiumok működésével kapcsolatos feladatok ellátásába. Nagyon nagy lehetőség és hatalmas ajándék ez a magyar sport részére. Ha a közszolgálatiság feladatát, céljait sikerült a sporttal kapcsolatosan meghatározni, akkor azt a közszolgálati média segítségével meg is valósítjuk."

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59