Kaptam egy SMS-t, ennyi volt: Bob Sapp?

A 70 kilós Kunkli Tivadarnak a 170 kilós Szörnyeteg parasztlengőjét kell kivédenie. A miskolci thai-bokszos május 1-én győztes meccsel vonulna vissza.

Kunkli egyszer már visszavonult, de tavaly, 46 évesen egy gálameccs kedvéért újra ringbe szállt. Győztesen jött ki, a kétszeres Európa-bajnok Vörös Rolandot verte. A mérkőzésszervezők ezután sem hagyták nyugton. “Egyszer csak kaptam egy SMS-t, ennyiből állt: Bob Sapp? Egy hétig gondolkodtam, végül igent mondtam” - mesél a búcsúmeccs előzményeiről.

Azóta a miskolci harcos keményen edz. Minden nap nehézsúlyú edzőpartnerekkel is küzd, bár jobbára csak védekezik, mert a támadásaitól hamar kifeküdnének. A nehézsúly hátránya: az egyik edzésen Kunklinak eltört a lábujja, amikor harc közben edzőtársa a 130 kilójával ránehezedett.

Kunkli az edzések mellett a Szörnyeteg meccseit is elemzi. Az tudott, hogy a 170 kilós óriás nem verhetetlen, de elég egy hiba, és máris elúszhat a meccs.

“Bob Sapp csak parasztlengővel támad, nem különösebben képzett harcos. De ha azzal eltalál, akkor könnyen ki lehet tőle feküdni. Jön a nagy ember és le akar nyomni, mint a szeget."

A borsodi veterán viszonylag egyszerű taktikát fog választani, mérkőzés első három-négy percében ki akarja fárasztani az óriást, utána egy könyökössel vagy egy térdrúgással - reményei szerint - kiüti. Persze az első három percet sem könnyű megúszni.

Nagyon fegyelmezetten kell védekezni, és jól kell helyezkedni. “Akiket kiütött, azok általában elkövették azt a hibát, hogy távolról próbálták kifárasztani. Az ütőtávját azonban alábecsülték. Az amerikai futballos múltja miatt a nagy tömege ellenére kifejezetten robbanékony, gyorsan eléri a másikat, és könnyen tud KO-zni. Úgy tervezem, hogy bemegyek a kezei közé, így az ütéseibe a rövid távolság miatt nem tud annyi erőt belevinni. Ha sikerül, akkor a térdrúgást már az elején kipróbálom".

Ha Bob Sapp le is fogja Kunklit, nem sokat ér vele, nem viheti földre, ahol a testsúlykülönbséget könnyen előnyére fordíthatná. A Papp László Sportarénában, a K-1 Rules Budapest Tournament főmeccsént tiltott a földharc, menetek nem lesznek, kiütésig vagy feladásig tart a harc.

Kunkli eddigi pályafutását megúszta komolyabb sérülések nélkül, a Szörny elleni meccs után is egyben akar kijönni a ringből, egy héttel később ugyanis újra versenyeznie kell. Nem verekszik, egy quadfutamon indul. Ebben a sportban is jó, a Hell Racing Team színeiben Eb-futamot is nyert már betonon, a short track nemzetközi bajnokságban egy 3. és egy 5. helyezése van.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59