Moszkva az öttusa-vb-t is megrendezi

Moszkva rendezi meg az idei öttusa-világbajnokságot - jelentette be pénteken a nemzetközi sportági szövetség (UIPM). Az év fő versenyét eredetileg Kairóban bonyolították volna le szeptember 6. és 14. között, az ottani feszült, illetve bizonytalan politikai helyzet miatt azonban Egyiptom visszalépett.

A moszkvai vb - amelyen olimpiai kvótát is lehet szerezni - időpontját egyelőre még nem véglegesítették, de a UIPM augusztus végi, szeptember eleji dátumot valószínűsít. Február elején az ugyancsak Kairóba tervezett márciusi Világkupa-versenyt törölték.

Az orosz főváros egy napja a műkorcsolya-világbajnokság rendezési jogát is megkaparintotta az után, hogy Tokió a Japánt megrázó földrengés és szökőár következményei miatt kénytelen volt elállni a házigazda szerep betöltésétől.

"Nem örülök ennek a cserének, mert a szovjet utódállamok képviselői gyakorlatilag hazai pályán versenyeznek majd, ugyanis rendszeresen a moszkvai sportági központban edzőtáboroznak - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - Nem biztos, hogy a centrumban bonyolítják majd le a vb-t, de összességében ismerős környezetben fognak szerepelni nagyon sokan. Ehhez jön még az is, hogy a moszkvai rendezési feltételek az eddigi tapasztalatok alapján nem a legjobbak, a létesítmények közötti nagy távolságok miatt például időnként sokat kell utazni, a rendezők számára pedig a hazai bírók is előnyt jelenthetnek. Nem is beszélve arról, hogy lassan már jó volna tudni, mikor is lesz pontosan a világbajnokság."

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59