Bécsben vizsgálják Ungvári Attila B mintáját

Egy bécsi laborban végezteti el a B próbát Ungvári Attila, aki a 73 kg-ban nyert aranyérme után pozitív doppingmintát szolgáltatott a februári cselgáncs Hungária Kupán. Az Európa-bajnoki harmadik ceglédi dzsúdós hétfőn Tiszeker Ágnessel, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjével együtt utazott az osztrák fővárosba.

„Ilyenkor a sportoló jelen lehet a minta kinyitásánál, ellenőrizheti annak sértetlenségét - tájékoztatta az MTI-t Nagy György, a magyar szövetség (MJSZ) főtitkára. A berendezés 24 óra alatt végzi el az elemzést, az érintett versenyzőnek joga van figyelni a folyamatot, Tiszeker doktornő egyszer látott egy orosz sportolót, aki ott aludt a vizsgálat helyszínén. A B próba eredményét tíz nap múlva kapjuk meg.”

Ungvári szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak, ráadásul január közepén, a bakui Világkupa utáni vizsgálaton is pozitív lett a tesztje. Később kiderült, hogy a budapesti minta egy furoszemid nevű vízhajtót is tartalmazott.

„A szövetség elnöksége kiáll Ungvári Attila mellett, meggyőződése, hogy a sportoló vétlen a tiltott szer szándékos használatát illetően” - szögezte le március 9-én kiadott közleményében az MJSZ elnöksége. Ha vétkesnek találják, és fél évre vagy annál hosszabb időre eltiltják, akkor a 22 esztendős dzsúdós nem vehet részt jövőre a londoni olimpián.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59