Ifjabb Tóth János túl az első teszten

Ifjabb Tóth János és Tagai Róbert a jövő heti egri idénynyitó előtt tesztelte a Peugeot 207 S2000-est, amellyel a hétszeres abszolút bajnok pilóta szerint akár már most rajthoz lehetne állni.

„Új felfüggesztést kapott az autó, ahhoz próbáltuk beállítani a Peugeot kanyarodási stabilitását és a futómű többi paraméterének értékét. Ötven kilométert tettünk meg, és a jövő pénteken, az éles rajt előtt még rádobunk húszat, bár szerintem már most is van egy jó alapbeállításunk. Tagai Tomi beült mellém néhány körre, s neki az volt az érzése, hogy kicsit talán túlkormányozott az autó, ami azt jelenti, hogy a legkisebb kormánymozdulatra is megindul a hátulja, vagyis kicsit keresztbemenős, de nekem nagyon tetszik. Akár már most rajtolhatnánk vele” - mondta ifjabb Tóth János, aki hozzátette, a tesztpálya aszfaltja kissé poros volt, úgyhogy a tapadással akadtak gondok, de ettől függetlenül jóindulatú, kezelhető volt az autó.

„A hosszú téli szünet után mindig kissé furcsa beülni a versenyautóba, most is szokatlanok voltak a féktávok, de a verseny az mindig más, mint a teszt, ott sokkal szabadabb vagyok, ott sokkal nagyobb az adrenalin-löket, ott van tét, és ez a kulcsa mindennek...” - mondta ifjabb Tóth, aki a 11. szezonját kezdi meg a Peugeot-színeiben.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59