Birkózó-vb: Hatosnak világbajnokot kell vernie az elődöntöért
Jól kezdtek a magyar versenyzők a dortmundi birkózó Európa-bajnokság keddi nyitónapján: a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájában érdekelt Hatos Gábor és a 96 kg-ban szereplő Kiss Gergely is fölényes győzelmet aratott első meccsén.
A világbajnoki bronzérmes Hatos az osztrák Philipp Crepaz ellen kezdett. A szombathelyi versenyző óriási fölényben volt riválisával szemben, az első menetet 3-0-ra nyerte, majd a másodikban már nem is volt szüksége a két percre, 6-0 után véget ért a csata. A folytatásban lényegesen nehezebb feladat következik a számára, ugyanis az oroszok Európa- és világbajnokával, Gyenyisz Cargussal küzd majd meg az elődöntőért.
Tavaly a világbajnokságon a legjobb négy között találkoztak, és a magyar nagyon megizzasztotta riválisát.
Kissnek már a 16 közé jutásért is birkóznia kellett, de ez nem jelentett különösebb gondot a számára. A görög Mikeil Cikovaninál az első menetben 1-0-ra, a másodikban pedig 3-0-ra bizonyult jobbnak, s lépett tovább. A folytatásban a moldáv Nicolai Ceban következik.
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon