Magasabbra már nem mászhat a Pókember

2011.03.29. 19:12
Hat óra alatt jutott fel a világ legmagasabb épülete, a 828 méteres dubaji Burdzs Kalifa tetejére.

Alain Robert este hatkor kezdett a mászásnak, a 48 éves francia éjfél körül érte el a felhőrkarcoló tetejét. Az indulást korábbra tervezte, az erős szél miatt halasztotta a rajtot. A mászás így is nehéz volt, sötétedés után fényszórókkal világították meg az útvonalát, a több száz néző szeme láttára még a lakható szintek fölé tornyosuló, kúp alakú csúcs tetejét is elérte.

A szervezők kérésére kötelet is használt, pedig általában biztonsági felszerelés nélkül győzi le az épületeket. A dubaji mászás nem csak ebben különbözött a többitől: nem viselte a Pókember-jelmezt, és kivételesen engedéllyel mászott.

A mászással egy időben zajlott a 10. Oktatás Határok Nélkül konferencia, így több mint kétezer diák is nézte a csúcskísérletet.  "Azért csináltam, hogy megmutassam a diákoknak, nincsenek korlátok, és inspiráljam az embereket, törjék át a határaikat” - nyilatkozta a mászás után.

A Pókember 12 évesen mászott meg először épületet. Kizárta magát otthonról, és kívülről, a falon ment fel a 8. emeleten lévő nyitott ablakhoz.

Robert már több mint 70 felhőkarcolót vagy ikonikus épületet mászott meg, többek közt az Eiffel-tornyot, a sydney-i Operaházat, a New Yorki-i Empire State Buildinget vagy a Tajpej 101-et, többnyire engedély nélkül. 1997-ben Kuala Lumpurban le is tartóztatták, amikor a Petronas Ikertornyok tetejére jutott fel. Hasonlóan járt a sanghaji Jin Mao mászásakor is, Kínából ki is utasították az illegális mászás miatt.

"Kell valami, amit élvezek, az épületek megmászása pedig pont ilyen” - így indokolta, hogy mit keres a legmagasabb felhőkarcolókon.

Az Egyesület Arab Emitárusokban sem először mászott, 2003 februárjában Abu Dzabiban a 200 méter magas Nemzeti Bank épületének tetejét érte el, 100 ezer néző figyelte.