Ligeti Dániel győzelemmel kezdett, és bejutott a szabadfogásúak 120 kg-os kategóriájának negyeddöntőjébe a dortmundi birkózó Európa-bajnokság szerdai második napján. A másfél héttel ezelőtti csapat-világbajnokságon öt meccséből négyszer győztes 21 éves magyarnak a belga színekben versenyző Chadzji-Murad Khuseynovitch Istapayaev jutott első ellenfélül, akinek legyőzése nem okozott számára komoly problémát. Ligeti az első menetet 1-0-ra, a másodikat pedig 2-0-ra nyerte, a folytatásban viszont nem lesz ilyen egyszerű dolga, a négy közé jutásért ugyanis a tavalyi ezüstérmes török Fatih Cakiroglu következik.
Korábban a 66 kg-ban szereplő Wöller Gergő szintén bejutott a nyolc közé, miután első két riválisát legyőzte, Veréb István (84 kg) viszont három menetben kikapott a világbajnok bolgár Mihail Petrov Ganevtől a 16-ba kerülésért.
Ligeti Dániel is a nyolc között a birkózó-Eb-n
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.
tegnap, 10:51
- Külföld
A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.
október 10., 10:19
- Gazdaság
Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.
október 7., 14:22
- Külföld
Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.
október 10., 15:59