Schmitt Pál, Czene Attila és Borkai Zsolt a NOB-elnöknél járt

Magyarország készülő új alkotmányában a magyar sport érdekeinek érvényesítéséért rögzíteni kívánják az Olimpiai Charta alapelvét is, mely így szól: a sport alapvető emberi jog - hangzott el azon a szerdai, lausanne-i megbeszélésen, amelyet Jacques Rogge-gal, a NOB elnökével folytatott Schmitt Pál, Czene Attila és Borkai Zsolt.

Schmitt köztársasági elnök mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) örökös tiszteletbeli elnöke tett hivatalos látogatást a NOB első számú vezetőjénél Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára és Borkai Zsolt, a MOB új elnöke társaságában, akiket ezúttal mutatott be Rogge-nak.

A találkozóról kiadott hivatalos kommüniké szerint szó esett a készülő új magyar sporttörvényről is. Ebben meghatározzák majd az itthoni új sportstruktúrát, melyben a MOB-nak az állami sportirányítás kiemelt partnereként ismét markáns szerep jut.

Borkai Zsolt az egyeztetésen elmondta: „A NOB által előírt követelményeknek az új MOB Alapszabály maradéktalanul meg tud majd felelni, hiszen a MOB változatlan formában magára nézve kötelezőnek ismeri el a NOB fennhatóságát és az Olimpiai Chartát mint az olimpiai mozgalom alapokmányát. A MOB miként eddig, a jövőben is maradéktalanul betartja és betartatja a Magyar Köztársaság területén a NOB szabályzatokat és határozatokat.”

A találkozón a magyar küldöttség leszögezte: a magyar kormány és a MOB töretlenül elkötelezett a tiltott teljesítményfokozók használata elleni harc mellett. Czene Attila hangsúlyozta: „Az EU-tagállamok közül eddig összesen 11 tagállam nyerte el a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzatának és a nemzetközi doppingellenes szabályozásnak való teljes megfelelési státuszt. A magyar doppingellenes szabályozás is teljes mértékben megfelel a WADA előírásainak.”

„A MOB hatályos és a WADA által elismert doppingellenes szabályzata szigorúan, de objektíven rendezi olimpiai csapattagjaink kötelezettségeit és jogait, s kellően szankcionálja a doppingvétség elkövetőit” - hangoztatta Borkai Zsolt, jelezve: a MOB változatlan formában és határozottan kiáll a zéró tolerancia elve mellett.

A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a magyar EU elnökség sikerrel végzi feladatait. Rendezvényei közül kiemelkedik a nagy sikerrel zárult február végi, budapesti és gödöllői informális sportminiszteri értekezlet. Magyarország a közeljövőben több NOB-rendezvénynek is házigazdája szeretne lenni.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59