Úszószeminárium a TF-en

2011.04.14. 14:17 Módosítva: 2011.04.14. 14:17

Az Európai Úszó Liga (LEN), a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara - közhasználatú elnevezéssel a TF -, s a Magyar Úszó Szövetség szervezésében rendezik meg szombaton és vasárnap Budapesten az első LEN Learn to Swim (Tanulj úszni) nemzetközi szemináriumot. Az Alkotás úti TF-központban zajló konferencia, amelyre 15 országból várják a nemzeti szövetségek képviselőit, valamint sportegyetemek oktatóit, a magyar szakemberek éves továbbképzése is lesz egyben.

A nemzeti programokat bemutató, illetve az úszásoktatás módszertanával foglalkozó előadásokat brit, holland, dán, szlovén szakemberek tartják, de szót kap Sós Csaba, a TF úszás és vízisportok tanszékét vezető docens, és hivatali elődje, Tóth Ákos docens is. Az esemény fővédnöke Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, védnöke Tihanyi József, a TF dékánja, az olimpiai aranyérmes Kovács Ágnes, a tanintézmény nemzetközi és stratégiai igazgatóságának tagja és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.