Overdose lovasa csókokat dobált

2011.04.18. 12:47
Több mint féléves kihagyás után idei első futásán, a Berlintől 20 km-re lévő hoppegarteni lóversenypályán vasárnap telt ház, tízezer néző előtt ismét nyert Overdose, az 1000 méteres versenyen rendkívüli fölénnyel utasította maga mögé nyolc ellenfelét.

A start előtti beállás ezúttal is nehezen ment, pedig a lovat a többszörös német zsokébajnok, az osztrák Andreas Suborics lovagolta, akivel korábban már négy versenyt nyertek.

Overdose nem indult olyan jól, mint szokott, de már a rajt után az élre állt. Suborics összekapta, 400 méterrel a cél előtt még megmutatta neki az ostort, utána teljesen elengedte. A ló nyolc hosszt vert riválisaira, a régi pályacsúcsot megjavítva nyert. Suborics nem hajtott ki mindent a lóból, a zsoké az utolsó 50 méteren csókot dobált a közönségnek.

Elmérték: pályacsúcs, de nem akkora

Az első mérések szerint Overdose 54,1-et futott, ami sokkal jobb lett volna az 57,8-as régi pályacsúcsnál, ezzel hatvan méterrel előzte volna meg a korábbi rekordert. A PannoniaOverdose.hu úgy tudja, az időt elmérték, kézi mérések alapján 57,0 körülinek tekinthető, de az biztos, hogy Overdose így is bőven a régi pályacsúcson belül futott. A hoppegarteni pályán két kisebb domb is van, Overdose lovasa pedig az utolsó 100 méteren teljesen kiengedett, továbbá az 54,1-hez képest a többiek is túl közel voltak hozzá.

Overdose résztulajdonosa, Mikóczy Zoltán szerint nagyon jó választás volt Suborics, aki csak annyit kért a lótól, amennyi a győzelemhez kellett. A verseny bizonyította, hogy Overdose rendben van, erőnléte és formája a párizsi és római versenyeiket idézte. A győzelem olyan lehengerlő volt, ami a hosszú sérülés után hihetetlennek tűnt, a ló lenyűgözte a szakmát.

Overdose 15. győzelmekor (forrás: PannoniaOverdose.hu)

Következhet a Royal Ascot angliai derbi. "A nevezés határideje kedd, megpróbáljuk két éve meg nem valósult álmunkat megvalósítani" - tette hozzá Mikóczy, utalva arra: a június 14-i versenyen - amely az egyik legtekintélyesebb derbi - Overdose már úgy tud rajthoz állni, hogy biztosan nem fog szégyent vallani. (2009-ben és 2010-ben az április 2-án hat éves pej mén a Royal Ascoton sérülése miatt nem indulhatott.)

Ascot előtt Overdose még egy előkészítő versenyt fut. Május 21-én a Manchester és Liverpool közötti Haydock Parkban, a Temple Stakes nevű Group II. versenyen 1000 méteren indul, nagy valószínűséggel ott is Suborics lovagolja majd.

Az életét is veszélyeztető savós patairha-gyulladásban 2009-ben megbetegedett Overdose - 14 győzelem után - tavaly augusztusban Baden-Badenben vesztette el veretlenségét. Ez a győzelem egyben lovasa, Suborics visszatérése is, akit tavaly fejbe rúgott egy ló, már a visszavonulását is bejelentette, ám teljesen felépült, így az év elején visszatérhetett.