Keflezighi a New York Marathonnal készül az amerikai válogatóra

2011.04.28. 12:22

A 2009-ben győztes Meb Keflezighi részt vesz a novemberi New York Marathonon, melyet elsősorban felkészülésnek szán a januári amerikai válogatóversenyre. A 35 éves hosszútávfutó a 2004-es athéni olimpián ezüstérmet szerzett a klasszikus, 42,195 km-es távon, négy évvel később Pekingben azonban egy sérülés megakadályozta a szereplésben, a jövő évi londoni játékokról ugyanakkor nem szeretne lemaradni.

A szám amerikai válogatóját január 14-én rendezik meg Houstonban, ahol az első három biztosítja helyét az olimpiai csapatban. Keflezighi a legutóbbi olimpia után alig több mint egy évvel nyert a világ egyik legrangosabb maratoniján, amelyen szinte hősként ünnepelték, mivel őt megelőzően 1982-ben tudott hazai futó elsőként célba érni New Yorkban.

„Győzni szeretnék itt novemberben, és 69 nappal később a válogatóra is meg akarom őrizni a jó formámat” - nyilatkozta egy keddi New York-i sajtótájékoztatón az eritreai születésű Keflezighi, aki tavaly a hatodik helyen végzett. Az idei New York Marathonon már biztos, hogy a férfi és a női címvédő, az etióp Gebre Gebremariam és a kenyai Edna Kiplagat is rajthoz áll.