Elhunyt a lengyelek kétszeres olimpiai bajnok súlyemelője

2011.04.30. 11:11

Hetvenöt éves korában, hosszú betegség után Varsóban elhunyt Waldemar Baszanowski, a kétszeres olimpiai bajnok, sokszoros világ- és Európa-bajnok lengyel súlyemelő.

Haláláról a nemzetközi sportági szövetség (IWF) tájékoztatta szombaton a Magyar Távirati Irodát.

„Lesújtva értesültem Waldemar Baszanowski elhunytáról. A súlyemelés egyik legnagyobb egyénisége volt, eredményei magukért beszélnek. Emberként is példamutató életet élt, fantasztikus karaktert, kollégát és igaz barátot veszítettünk el személyében. Büszke voltam évtizedes együttműködésünkre – mondta Aján Tamás, az IWF magyar elnöke. Aktív sportpályafutása után sikeres edzői munkát végzett Lengyelországban és a világ legkülönbözőbb országaiban. A varsói testnevelési egyetem professzora volt sok éven át, és sportvezetőként az európai szövetség elnöki tisztségét is hatékonyan látta el.”

„ A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökségi tagjaként a nemzetközi sportdiplomáciai porondon is korrekt és csodálatos munkát végzett - folytatta a magyar sportdiplomata. - Emberi kvalitásai alapján példaképül szolgált az ifjúságnak. Igen nagy sajnálatunkra néhány évvel ezelőtt visszavonult és fájdalommal értesültem arról, hogy súlyos baleset érte, amely ezt az aktív és fiatalos embert ágyhoz, illetve tolószékhez kötötte. Távozása nagy űrt hagy maga után.”