Taraba megingott a hazugságvizsgálaton

2011.05.03. 13:17

Okosabbak nem lettünk a dzsúdós Taraba Sándor keddi sajtótájékoztatója után. Az UTE 73 kilós versenyzője ellen hétfőn este a hazai szövetség fegyelmi eljárást indított, őt gyanúsítják azzal, hogy köze van az ugyanebben a súlycsoportban versenyző, Eb-bronzérmes Ungvári Attila doppingesetéhez.

Taraba két hazugságvizsgálaton esett át, továbbra is állítja: nincs köze az ügyhöz, még akkor sem, ha az egyik vizsgálat egyik kérdésénél fiziológiai eltérést mutatott ki nála a hazugságvizsgáló.

Amikor a poligráf szerint megingott, azt kérdezték tőle: meg tudja-e nevezni azt a személyt, akinek köze lehetett Ungvári doppingügyéhez. (Ungvári kétszer akadt fenn az ellenőrzésen, előbb Bakuban, majd a februári, budapesti Vk-győzelmekor, akkor három szer is volt a vizeletében.)

Taraba ügyvédje, Kőrösi Zoltán azzal magyarázta a gép jelzését, hogy a versenyzőnek van elképzelése, hogyan jutott Ungvári szervezetébe doppingszer: ő maga szedte be. Szerinte két embernek van köze a doppingoláshoz, a versenyzőnek és még valakinek, akit nem nevezett meg. Feltételezéseit úgy indokolta, Ungvári túl sokat fejlődött az elmúlt időben.

A 27 éves Taraba nincs a hatvanban a világranglistán, az áprilisi Eb-n is gyorsan kiesett, csodára lenne szüksége több Vk-győzelem mellett, hogy kijuthasson a londoni olimpiára. Ungvári eddigi eredményei alapján simán ott lehetne.

Kőrösi felsorolta az összes kérdést, ami a hazugságvizsgálaton elhangzott. Megkérdezték védencétől, tett-e, csempészett-e doppingszert Ungvári italába, megkínálta-e riválisát, korábbi szobatársát tiltott anyaggal, megkért-e esetleg mást erre, Ungvári edzőjének adott-e valamit, tudja-e az időpontot, amikor megmérgezhették (ez a szövetségi álláspont) társát? Mindenre nemmel felelt, többek közt arra is, okozott-e szándékosan hátrányt valaha is versenyzőtársának, becsapott-e szándékosan valakit.

„A bíróság előtt a poligráf nem számít perdöntő bizonyítéknak, kijelenthetjük, hogy Taraba Sándor sosem tett doppingszert Ungvári Attila ételébe-italába, nem játszott össze senkivel ennek érdekében, és nem ismeri a tett időpontját” – jelentette ki Taraba ügyvédje, aki szerint a két versenyző nem esik egyforma elbírálás alá.

Ungvári és Taraba a januári edzőtáborozáskor együtt lakott, barátok voltak, azóta nem beszélnek, de köszönnek egymásnak. Ungvári Attila testvére, Miklós két héttel ezelőtti győzelmekor ott volt az isztambuli Eb-n Taraba, beszélt vele, gratulált is neki. Miklós azt mondta neki, az öccse ártatlan.

Tarabát a szövetség nem engedte volna elindulni az Eb-n, ha nem veti alá magát a hazugságvizsgálatnak. Czinege József edző szerint a zsarolás egyértelmű, és még kétszer 73 ezer forintot is ki kellett fizetniük, ennyibe kerül ugyanis a vizsgálat. Taraba akkor is ott lehetett volna az Európa-bajnokságon, ha Ungvárit nem függesztik fel, két magyar mindenképp indulhatott.

Taraba az ellene indult fegyelmi vizsgálatot nem érti, csak az újságokból értesült róla, nem ismeri az ellene felhozott vádat. Rendőrségi meghallgatása még nem volt, természetesen nem zárkózik el a vallomástételtől, mert ártatlan.

Ügyvédje annyit mondott, abban bízik, hogy kiderül az igazság, és mindketten igazolják az ártatlanságukat, a rendőrség pedig megtalálja az igazi elkövetőt.