Meghalt a belga Wouter Weylandt a Girón

2011.05.09. 16:51 Módosítva: 2011.05.09. 16:51

Elesett, beverte a fejét, és életét vesztette a Giro d'Italia kerékpáros körverseny harmadik, hétfői szakaszán Reggio Emilia és Rapallo között a Leopard Trek belga versenyzője, Wouter Weylandt.

A baleset negyed öt körül történt, a gazzetta.it online közvetítése szerint 40 percen át próbálták újraéleszteni a betonon, sikertelenül. (A bukás utáni perceket rögzítették, vigyázat, sokkoló képek!)

A Giro- és Vuelta-szakaszgyőztes, 26 éves klasszis falnak ütközött, az arcával ért földet, sok vért vesztett, a mentőhelikopter már hiába érkezett hozzá. "Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az azonnali beavatkozás ellenére sem tudtunk semmilyen módon segíteni rajta - nyilatkozta a RAI Sportnak Giovanni Tredici, a Giro vezető orvosa. - Már a megérkezésünkkor eszméletlen volt, 40 percig próbálkoztunk, de nem tudtuk megmenteni."

A bukás egy lejtős részen történt, 24 kilométerre a céltól, szűk hegyi útszakaszon, a Passo del Boccóról lefelé jövet, ahol a biciklik olyan gyorsan mennek, mint az őket követő motorok. A versenyszervezők elmondták, Weylandt azért esett el, mert bal pedálja beleakadt az út melletti falba. A nagy sebesség miatt körülbelül 60 métert csúszott még lefelé az úton.

Wouter Weylandt

"Mit sem számít, hogy átvettem a vezetést összetettben - mondta David Millar, a Garmin brit versenyzője, aki kritizálta a televíziós közvetítés rendezőjét, mert szerinte nem kellett volna képeket sugározni a földön fekvő és erősen vérző Weylandtról. - El sem tudom képzelni, mit élhet most át a családja. Ez szörnyű."

A hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrong twitter-oldalán szólalt meg: "Nagyon szomorú vagyok, sokkolt, ami történt. Nyugodjék békében!"

"A csapatunk még mindig nem tért magához, ma egy barátot és egy versenyzőtársat veszítettünk el - írta közleményében a Leopard-Trek. - Őszinte részvétünk Wouter családjának és barátainak."

"Nagyon technikás volt az a lejtő, az aszfalt teljesen egyenletes ott - mondta Davide Vigano, Weylandt egyik csapattársa. - Csak a célba érkezés után tudtam meg, hogy mi történt. Erre nincsenek szavak."

A vasárnapi második szakaszt a második helyen záró Mark Cavendish, a HTC-Highroad csapat brit kerékpárosa úgy fogalmazott, nem szabadna, hogy ilyen tragédiák történjenek a sportágban. "Nagyon rosszul érzem magam, ha csak belegondolok ebbe. Lélekben a családjával vagyok, nyugodjon békében."

"Pat McQuaid, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke szeretné kifejezni őszinte részvétét Weylandt egész családjának, valamint a barátainak és a csapattársainak, de a Girón szereplő sportolóknak is, akiknek le kell győzniük fájdalmukat, hogy folytatni tudják a versenyt" - írta közleményében a nemzetközi szövetség.

A belga pályafutása alatt egy szakaszt nyert a Girón, tavaly a harmadik napon, 2008-ban pedig a Vuelta a Espanán nyerte meg a 17. etapot.

Weylandt a Giro d'Italia történetének negyedik halálos áldozata. Az első tragédia még 1952-ben történt, akkor az olasz Orfeo Ponsin hunyt el, 1976-ban a spanyol Juan Manuel Santisteban, míg 1986-ban a szintén olasz Emilio Ravasio halt meg a verseny alatt.

A belga 1995 óta az első, aki háromhetes körversenyen halt meg. Akkor az olasz Fabio Casartelli esett szerencsétlenül a Touron.

A hétfői Giro-szakaszt a spanyol Vicioso nyerte, az ünnepélyes eredményhirdetést törölték. Összetettben a hétfőn második brit David Millar vette át a vezetést.

Eredmények

3. szakasz, Reggio Emilia-Rapallo, 173 km:
1. Angel Vicioso (spanyol, Androni Giocattoli) 3:57:38 ó
2. David Millar (brit, Garmin) azonos idővel
3. Pablo Lastras (spanyol, Movistar) a.i.

Az összetettben:
1. Millar 10:04:29 ó
2. Vicioso 7 mp hátrány
3. Kansztancin Sziucu (fehérorosz, HTC-Highroad) 9 mp h.

Kedden a Quarto és Livorno közötti 216 km-es szakasz vár a mezőnyre.