Volt, aki egy konyakot is bedobott közben

A sporttudományok a 20. század elején még fejletlenek voltak, mindenki próbálkozott mindennel, a frissítés hitbéli kérdés volt.

Az 1904-es Saint Louis-i olimpia maratoni futószámán az elsőként beérkező német Lorz a táv egy részét kocsin tette meg, ideje sem volt közölni, hogy csak viccelt, már meg is kapta az aranyérmet.

A végül elsőnek kihirdetett Thomas Hicks futása sem mindennapi. Ma már szokatlan módon frissített, ha létezett volna doppingszabály, minden bizonnyal eltiltást is kap. Az amerikait segítő orvos a győzelem után részletesen taglalta, mikor mit fogyasztott az atléta. Az olimpiai bajnok nagyobb dózisban idegméreg sztrichnint, nyers tojást és konyakot kapott, a víztől eltiltották, és szénhidrát tartalmú ételt sem adtak neki.

"Ma már jóval pontosabb ismereteink vannak a terhelés alatt lévő szervezetről, pontosan meghatározható, mire van szüksége. Ha a mozgás tovább tart, mint másfél óra, már el kell kezdeni pótolni a szénhidrátokat. Egy ironman-távon pedig már mindent, szénhidrátot, zsírt, fehérjét eléget a szervezet"  - mondja Boros Szilvia sportorvos. Pótolni csak szisztematikusan lehet, 20-40 percenként muszáj enni. A sportorvos banánt, energiaszeleteket és folyékony étrendkiegészítőket javasol a hosszútávon indulóknak.

A gyomor nem kívánja, mégis muszáj enni

Major József, az ironman távú triatlon (3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42 km futás) négyszeres magyar bajnoka is állítja, a megfelelő frissítés az egyik legfontosabb tényező, azon bukhat a 8-9 óráig tartó verseny. Tapasztalatból beszél, versenyzői pályafutása során mindössze 5-6 iromanjéről meri mondani azt, hogy optimális volt az energiabevitel.

“2002-ben a legelső ironmanemen végig nyomtam, rögtön nyerni akartam, de alig alig ettem valamit a versenyen. Ráadásul előtte sem sikerült rendesen vacsoráznom és reggeliznem. A futáson tíz kilométernél fejre is álltam vezető pozícióban, ahogy kell, aztán jött a kórház és az infúzió”. Három évnek kellett eltelnie, mire azt mondhatta, sikerül eltalálni a frissítést. A szénhidrátbevitelt nem könnyű belőni. Boros Szilvia elmondta, egy sportoló energiaigénye függ a stressz-szintjétől is, azt pedig nehéz előre eltervezni, kiből mit hoz ki egy verseny. Általában elmondható, óránként 800-1000 kalóriát égetnek el (egy átlagember napi igénye 2-3000 kalória).

Major is azt az elvet követi, hogy folyamatosan, szisztematikusan kell frissíteni, a mennyiség nála az “amennyit csak lehet”.

Nehéz betartani, mert terhelés közben nem kívánja az ember a táplálékot. Ezt Szőnyi Ferenc a húszszoros ironman bajnoka is megerősítette: “Nyolc-tíz óra után felborul a gyomor védekezőrendszere, összeszorul, gyerekökölnyi lesz, nehéz ebbe bármit is bevinni, és egy állandó savas érzet is kialakul”.

A sportolás során valóban megváltozik az emésztés. "A gyomor és az emésztőrendszer kevesebb oxigént kap, és a verseny miatt bekapcsoló stresszhormonok miatt is lassul az emésztés" - így a sportorvos.

Major négy energiaszeletet tud megenni a kerékpáros táv közben, de tud olyanról, aki nyolcat is magába töm. A San Diegó-i edzője úgy tartja, a futás és a verseny is azon múlik, hogy a triatlonista mennyit tudott enni előtte, mennyi hasznosítható energiával indul neki a zárószámnak.

Kóla nélkül nem megy

Major energiaszeleteken, géleken, sótablettán, banánon kívül ritkán fogyaszt mást versenyei közben. Kezdő korában próbálkozott szilárd ételekkel, pogácsával, szendvicsekkel, de a gyomra nem bírta, és egy 40 kilométer/órás biciklistempónál nem is igazán tudta megrágni és lenyelni ezeket. Maradt a keksz, mint szilárd étel, az kicsit felszívja a gyomrában a savakat. A kólát kívánja meg rendszeresen. “Azt szoktam az utolsó 10-15 km-en inni, felnyomja a cukorszintet, ettől és a koffeintől felpörgök egy kicsit. Egyébként sohasem iszom kólát”.

A kóla Szőnyinél is kulcsszerepet játszik, minden versenyén iszik, az energiaszeleteknél is több kalóriát tud kinyerni belőle. “Van egy kis pszichológia is abban, hogy mit miért eszünk, mert a mérőszámok sokszor egészen mást mutatnak. Egy karamellás csoki például sokkal magasabb tápértékű, mint egy energiaszelet, és a kólában is rengeteg a szénhidrát”. Szőnyi azért sem szereti a ragacsos energiaszeleteket, mert a gyenge fogazata miatt nehezen tud rágni.

Grammra pontosan megtervezik

Major az egyik versenye után szinte kilométerre lebontva feljegyezte, hogy miből és mennyit fogyasztott, a lista alapján azt hihetjük, nem is triatlon-, sokkal inkább evőversenyről volt szó. A nyolc és félórás verseny alatt közel nyolc liter folyadékot ivott, gélekkel, banánnal, szeletekkel és keksszel pedig 4-5 ezer kalóriát vitt be. A bevitt energia- és folyadékmennyiség szinte egy családnak is elegendő lenne, de az intenzív mozgás közben nagyon gyorsan égnek a kalóriák.

Szőnyi szerint is hosszú folyamat, míg egy sportoló megtanulja, mikor és mit egyen. 10-12 órányi versenyidőt csupán magas szénhidráttartalmú italok fogyasztásával is át lehet vészelni. “Azon túl már nem elég az ivás, a gyomor megunja az agresszív támadást, és ezt hasmenéssel, hányással reagálja le a szervezet”. Egy dupla irommanen az energiabevétel nagy részét izotóniás italokkal és kólával oldja meg, ezenkívül joghurtot, csokoládét, nápolyit, sósmogyorót és chipset fogyaszt.

Szőnyi saját receptekkel is próbálkozott, de egyik sem vált be. Edzéseken olykor mézbe kevert darált diót és csokit, vagy dió helyett mákkal készítette el géles állagú energiabombáját.

Az ultratriatlonista minden versenyét úgy tervezi, hogy egy órában testsúlykilogrammonként egy gramm szénhidrátot visz be. Szőnyi leginkább a mézben bízik, de “100 gramm mézet betolni az arcba ebben az állapotban elég komoly feladat”.

A leghosszabb távokon, mint a 20-szoros ironmanen kicsit megváltozik a táplálékbevitel is. A triatlonisták olykor órákra is megállnak pihenni a több hétig tartó versenyen. Szőnyi ekkor igyekszik minél több szilárd táplálékot magához venni, rizst, viszonylag sok húst (elősorban csirkét), szénhidrátdús ételeket fogyaszt, ezt pedig két pohár kólával öblíti le.

A vegetáriánusból húsevőt csinál a verseny

A hosszútávú sportolók körében nem mindenki hisz a precíz adagolásban és a kimondottan a sportolóknak kifejlesztett élelmiszerekben. Néhányan úgy tartják, “azt kell enni, amit megkíván a szervezet”. Ultratávú versenyeken volt már rá példa, hogy egy amúgy vegetáriánus sportoló húst akart. Az 1994-ben a négyszeres ironman távon világbajnok Káldi Attila is a bevált energiaszeletekkel pótolta az energiát, a futás közben azonban ráunt, és hirtelen túrós csuszát kívánt meg a szervezete. Segítője egy étteremből szerzett neki, Káldi csupán két falatot evett belőle: "elég, ennyi kellett" - mondta, majd futott tovább.
 

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!