Kormánybiztos felügyeli a sportlétesítmény-fejlesztést

2011.05.19. 11:12

Vígh László személyében a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost nevezett ki a kormány. Az idei, 52. számú Magyar Közlönyben olvasható, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat szerint a megbízatás május 1-től 2013. április 30-ig terjedő időtartamra szól.

Vígh László feladata az, hogy a hazai sportingatlan infrastruktúra fejlesztése, ezáltal a verseny-, utánpótlás- és szabadidősport számára magasabb színvonalú sportszolgáltatások nyújtása, valamint az olimpiai felkészülés sportszakmai feltételeinek megfelelő biztosítása érdekében koordinálja az állami tulajdonban álló sportcélú ingatlanokat, illetve a részben vagy egészben állami támogatásból megvalósuló egyéb tulajdonban álló ingatlanokat érintő sportcélú fejlesztési, felújítási és üzemeltetési feladatokat, azok végrehajtását ellenőrizze.

A kormánybiztos kiemelt feladata a debreceni Nagyerdei Stadion, valamint a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciós programjának összehangolása, koordinálása, ellenőrzése. Ugyancsak kiemelt feladatként ellátja a beruházásokkal érintett állami sportcélú ingatlanok – különös tekintettel az olimpiai központokra és az egyéb stratégiai szerepet ellátó sportlétesítményekre – vagyonkezelését, üzemeltetését, hasznosítását, fejlesztését és felújítását alaptevékenységként ellátó Nemzeti Sportközpontok vezetését, a vezetéssel kapcsolatos szervezési, tervezési, igazgatási, gazdálkodási feladatokat, gyakorolja a Nemzeti Sportközpontok közalkalmazottai felett a munkáltatói jogokat. A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, feladata ellátásáért a miniszterelnöknek felelős.