Kézi-BL: égni fognak a németek Kölnben
Neckar Löwen-Barcelona, 15.15, kézilabda-BL, elődöntő, Köln
H: 3,1 D: 10,00 V: 1,5
A Barcelona tavaly az utolsó tíz percben elbukta a BL-t, de legyőzőjét, a Kielt már eltakarította az útból. Hat év után nyerheti meg újra a sorozatot Nagy László csapata.
A csoportban már találkozott a két csapat, idegenben eggyel nyert a Löwen (31-30), hazai pályán 38-38-as döntetlent ért el, egy vélhetően időn túli góllal.
Ugyan Németországban lesz a mérkőzés, semmit sem jelent ez a Löwennek, mert a katalánok a sorozatban nem kaptak ki Németországban, Kielben egyszer döntetlenre végeztek (28-28), a négy közé jutásért pedig nyertek is három góllal. (36-33)
„Majdnem biztos a spanyol házidöntő, a Barcelona csak azért nem nyer sok góllal, mert miután érzi, hogy megvan a meccs, visszaáll, és tartalékol a döntőre” – így látja az esélyeket Bella Árpád, a szegediek korábbi ügyvezetője, aki tévedhetetlenül tippelt eddig a Barcelona meccseire. A végső győztesnek amúgy mégsem Nagyékat, hanem a Ciudad Realt jelölte meg, ennek tripla az oddsa.
A Löwen a hét közben nagyon kikapott a KEK-győztes Gummersbachtól, pár fontos játékos pihent, de ez sem lehet magyarázat a 36-28-as vereségre. Spanyolországban véget ért a bajnokság, a Barcelona veretlenül nyerte meg. A Ciudad Real lett a második, amelyik a másik ágon a Hamburggal játszik, abszolút háromesélyes a meccs az oddsok alapján.
A Barcelona kerete jobb és erősebb, mint ellenfeléé, a Löwen a Veszprémhez hasonló erősségű. Az MKB-tól az egyenes kieséses szakaszban kikaptak ugyan a spanyolok, de hétgólos előnyükből hármat megőriztek.
Érdemes megkockáztatni egy négy vagy ötgólos spanyol győzelmet a hendikepes fogadásnál, mert körülbelül háromszoros pénz jár érte.
Ha 4-6 góllal nyernek Nagy Lászlóék, akkor 3,8-szoros a szorzó. Nagynak nem ment rosszul a Löwen ellen a csoportban, a két csoportmeccsen tíz gólt dobott.