Új és kisebb elnökség a tornaszövetségben

2011.05.28. 18:38

Az eddigi 11 fős helyett új, héttagú elnökség állt fel szombaton a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) éves közgyűlésén. Az eseményen az elnöki teendőket január óta ellátó Magyar Zoltán javaslatára alakították ki az új vezető testületet, melynek a régiből Borbély Attila és Bán Teodóra maradt a tagja, hozzájuk csatlakozott az év elejétől már elnökhelyettesekként dolgozó Sörös Ferenc és Mosóczi László, illetve Szabóné Pákozdi Éva és Zentai György.

A MATSZ tájékoztatása szerint Magyar Zoltán azt a célt fogalmazta meg az elnökséggel kapcsolatban, hogy biztosítsa a szövetség égisze alá tartozó sportágak működését és menedzselését. Ennek megfelelően olyan összetételű vezetést javasolt, amely szerinte a megvalósítás érdekében képes lesz operatív és gyors választ adni az adott szakmai kérdésekre.