Amputáció után fel kellett építeni magam

2011.06.18. 09:21
Gál László és Erőss Zsolt oxigénpalack és serpa nélkül jutott fel a magyarok közül elsőként a 8516 méter magas Lhoce csúcsára, Gálnak ez volt az első nyolcezer méternél magasabb hegye. Erőss már a kilencediknél jár, mászása az amputáció utáni visszatérésről szólt.

A Lhoce a világ negyedik legmagasabb csúcsa. Erőss szerint emiatt a nehéz hegyek közé lehet sorolni, bár nem túl nehéz útvonalon jutottak fel rá. “Sokatmondó, hogy a közelmúltban sok baleset történt itt, és a velünk egyidőben mászó, tapasztalnak mondható spanyol csapat nem jutott fel. Cak a szerencsén múlt, hogy nem történt velük tragédia”.

Gál úgy véli, a Lhoce technikásabb az Everestnél, sok a jégmászós rész, a csúcsra egy 60 méteres sziklafalon lehet csak feljutni. Erőssnek sokat ér ez a csúcs, a meghódításával tért vissza hegymászóelitbe. 2010 januárjában egy tátrai baleset után térdtől amputálták a jobb lábát, így újra fel kellett építenie magát. “Nagyon fontos volt, hogy felérjek, a balesetem óta nem volt jelentősebb eredményem, ugyan szép hegyi túrákat tettem, de az én világom mégis csak az expedíciós mászás.”

Erőss speciális művégtaggal mászik, a tapasztalatai alapján a gyártóval közösen folyamatosan alakítják. Szerinte a műláb nem igényel különleges mászási technikát. Amikor kiutaztak, úgy gondolta, mindenképp feljut a csúcsra. Erre mind a négy magyar mászónak megvolt az esélye, de végül csak Gálnak és Erőssnek sikerült. Erőss úgy érezte, erőnlétileg ő a leggyengébb, de jó tulajdonsága, hogy egy expedíció alatt is sokat tud erősödni.

A magyar csapat a megszokottól eltérő utat választott, a szokásos négy helyett csak három tábort építettek ki. A legalsó szintet kihagyták, mert úgy érezték, akklimatizálódtak annyira, hogy ezt megtehessék. "Az akklimatizáció fájdalmas folyamat, nehéz minden étkezés, fáj az ember feje, de ha túl van ezen, akkor már nem lehet baj" - mondta Gál, aki tavaly próbálkozott először egy nyolcezresen, akkor az időjárás miatt nem jutottak fel a Cso-Ojura . Nyolc éve mászik, legnagyobb sikerét a Pamírban érte el, a 7134 méter magas Lenin-csúcsot hódította meg.

A Lhocére a 7900 méter magasan lévő táborból indultak, ezt az övezetet a hegymászók halálzónának nevezik, az oxigénhiány miatt pillantok alatt le tud romlani a fizikai állapotuk. Ha tehetik, nem is éjszakáznak egynél többször ebben a magasságban

A magyarok kétszer próbálkoztak a csúcstámadással. Figyelték az időjárásjelentéseket, az itthonról kapott adatokat, az alaptáborban lévő más csoportoktól kapott jelentésekkel is összevetették. Amikor először nekiindultak, négy-öt meterológiai jelentés is kedvező időt mutatott, csak egy valószínűsített szelet. Végül az jött be, visszafordultak, nem kockáztatták meg, hogy a erős szél miatt kihűljenek.

Május 21-én hajnal kettő körül Gál indult elsőként a Lhocéra. Erőss elaludt, eleve későbbre is tervezte az indulást, félt a fagyási sérülésektől, és a csonkja miatt különös körültekintéssel kellett felkészülnie a csúcstámadásra. Végül öt körül indult el, jól haladt, több mászót is beért, ebből tudott erőt meríteni.

A csúcsra Gál ért fel elsőként, körülbelül húsz percet töltött ott, gyönyörködött a Mount Everestben, fotózta a környező hegyeket, majd egy nepáli zászlóra nemzeti színű szalagot kötött, hogy amíg be nem lepi a hó, addig legyen emléke a sikeres magyar csúcstámadásnak. Egy darabig még várta mászótársát, Mécs Lászlót, aki korábban visszafordult már, gyomorproblémái miatt nem kockáztatott.

Erőss körülbelül tízórás mászás után ért fel a csúcsra. “Amikor fent voltam, először a családom, a gyerekem jutott eszembe, ők töltik ki a mindennapjaimat. Aztán persze a magyaroknak hiányzó három nyolcezres csúcs felé jártak a gondolataim.”

Ugyan csak két magyar jutott fel, de Gál szeretné, ha mindenkiben úgy élne, Mécs László és Horváth Tibor is ott volt. “A segítségük nélkülözhetelen volt, ők is cipelték a terhet az utolsó táborig, tapasztalataikra is sokat hagyatkoztam. Lefelé pedig nagyon jöl jött, hogy a sátorban Mécs hagyott nekem teát, így egyből folyadékhoz juthattam, és nem kellett órákat töltenem a vízmelegítéssel”.  

A feljutás mellett a visszaút is sok nehézséget jelent. “Amikor felér az ember, nem szabad, hogy elérjen a fáradtság szintjére. Felfelé nagyon gondosan megtervezük az utat, de lefelé a kimerültség miatt csökken a lépésbiztonság, nekem a legalsó szakaszra nagyon elfogyott az erőm”.

Gál fagyási sérüléseket szenvedett, szinte minden ujján, feketés, vízhólyagszerű foltok keletkeztek. Egyértelmű, hogy túl sokat tartózkodtak a halálzónában.

A Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat a sikeres csúcstámadással a 11. nyolcezer méternél magasabb hegyet hódította meg. Három csúcs még hátravan, a magyar hegymászók nem tudják, melyik lesz a következő, amire expedíciót indítanak, ezt majd a nyári találkozóikon találják ki. A legnehezebb a 8611 méteres K2 lesz, Erőss már próbálkozott vele, de nem járt sikerrel. “Visszatérünk a K2-re, de nem most. Úgy érzem, fejlődési szakaszba értem, ahogy a magyar csapat is, de még nem vagyunk kész a K2-re.”

Erőss a kilenc nyolcezres csúcsával a világ elitjében van, körülbelül húszan vannak, akik mind a 14-et megmászták már, de ebből jó, ha fele ért fel saját erejéből, serpák és oxigénpalack nélkül mindegyik csúcsra.

Az expedíció a tervek szerint októberben a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban vetítéssel egybekötött élménybeszámolókat tart. A helyszíneket és a dátumokat a honlapjukon fogják közzétenni.