Fegyelmi eljárás a japán utazást megtagadó tornásznő ellen

2011.06.23. 16:45

Úgy döntött, hogy nem utazik el a természeti- és atomkatasztrófa sújtotta Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságra Csillag Tünde, a női válogatott tagja, aki ellen emiatt fegyelmi eljárást indított a magyar szövetség (MATSZ) elnöke.

A vasnepe.hu csütörtöki beszámolója szerint a 20 éves szombathelyi sportoló és edzői, Rácz Gábor, illetve Vizer Erzsébet nemmel válaszoltak arra a kérdőívre, amelyet a MATSZ vezetői küldtek ki a vb-re való kiutazásra esélyes tornászoknak, edzőknek, bíróknak: az állt benne, hogy vállalják-e a tokiói szereplést.

„Utánanéztem az ott történteknek, figyeltem az azóta is folyamatosan érkező híreket, a családommal is megbeszéltük, azután - nem az edzőim befolyásolására - magam döntöttem úgy, hogy nem akarok Japánba utazni - nyilatkozta a márciusi Európa-bajnokságon talajon nyolcadik Csillag. - Engem nagyon meglep, hogy a nemzetközi tornászvilágból semmilyen hasonló reakció nem érkezett. Számítottam arra, hogy a döntésemnek lesznek következményei, de legyenek azok bármilyen súlyosak is, akkor sem érzem úgy, hogy rosszul döntöttem volna.”

Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke azt mondta, a versenyző és a trénerek lépése elfogadhatatlan, a válogatott cserbenhagyását jelenti.

„Az elnökség tagjainak egyetértésével úgy határoztam, hogy Tünde és a két szakember ellen fegyelmit indítok - mondta a kétszeres olimpiai bajnok sportvezető. - Minden, jelenleg Tatán készülő edző véleményét is kikértem, egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy nagyon rossz a hangulat - a két szombathelyi tréner másokat is agitálni próbált, hogy mondjanak nemet a vb-re -, rossz hatással vannak a csapatra, ezért őket hazaküldtem az edzőtáborból.”

Magyar azt mondta, Csillag egy olyan versenyre mondott nemet, amelyen Magyarországot kell képviselni az olimpiai részvétel érdekében. Hozzátette, az idén "végre lenne egy olyan magyar női csapat, amelynek esélye lenne bekerülni a legjobb 16 közé."

Japánban a márciusi földrengés és szökőár következtében megrongálódott a fukusimai atomerőmű, ezért megnőtt a radioaktív sugárzásveszély, de a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) május végén úgy döntött, a történtek ellenére Tokióban kerül sor a vb-re.