Bárány Árpád nyolcvanéves

Pénteken lesz 80 éves Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó. A válogatott tagjaként 1957-ben, Párizsban egyéniben és csapatban is ezüstérmes volt. Egy évre rá, Philadelphiában a válogatottal újra a dobogó második fokára állhatott fel, majd 1959-ben, Budapesten a csapattal győzött. Az együttes 1960-ban, a római nyári játékokon helyezetlen maradt, négy évvel később, Tokióban azonban győzött. A két olimpia között, 1963-ban, Gdanskban Bárány Árpád vb-bronzérmet szerzett a csapattal.

„Hogy mi van velem? Élem az idős emberek mindennapjait. Amióta egykori barátaim, csapattársaim, Gábor Tamás, Sákovics József, Rábe Guszti eltávoztak közülünk, vívóversenyekre már ritkábban járok. Persze, a női párbajtőrön mindig ott vagyok, mert az a szívem csücske, hiszen a szakág megszületésénél bábáskodtam, az első országos bajnokságot is mi rendeztük az MTK-ban, a Csömöri úti teremben 1987-ben” - eleveníti fel az emlékeket Bárány Árpád.

Mint mondja, feltűnt neki, hogy külföldön, például a szomszédos Ausztriában is, már a nők is párbajtőröznek - ezért itthon is elkezdte szorgalmazni ezt a szakágat. Már csak azért is, mert míg a férfiaknak három (tőr, kard, párbajtőr) fegyvernemben is lehetőségük volt tehetségük megmutatására, a nők csak tőröztek. Nem tagadja, nagy harcot kellett vívnia az akkor "ötödik fegyvernemnek" hívott női párbajtőr elismertetéséért, de ő harcolt, és meglett az eredménye.

„Emlékszem, Várkonyi Marinát és Zalai Sacit én vittem ki az első versenyre, ahol felfigyeltek rájuk, aztán itthon az MTK-ban ráálltunk a női párbajtőrre. Olyan sikeresek voltak a lányok, hogy az országos bajnokságon évekig nem tudták őket legyőzni, és a szakág első világbajnoki aranyérmes csapatában is ott volt Várkonyi Marina, Eőry Diána és Szőcs Zsuzsa.”

Bárány Árpád 70 éves koráig még a vívóteremben dolgozott, de orvosi javaslatra abba kellett hagynia a munkát.

„A szívem vérzett, hogy nem adhattam több iskolát a tanítványoknak, de az orvosok óvni akarták a gerincemet a megerőltetéstől. Egyébként 80 évesen is egészséges vagyok, fogtechnikus fiamnak segítek a napi munkában, szállítom, amit kell, ezzel válik kissé mozgalmassá az életem. A nyarakat a Balatonnál töltöm, régen vitorláztam is, mára csak a sétálás maradt. Nagyon hiányoznak a régi társak! Aki elment, nem hozhatjuk vissza, de Kulcsár Győzővel sem tudok sok időt együtt tölteni, hiszen ő még aktívan dolgozik, és Kausz Pistával is ritkán találkozom.”

A csapatban olimpiai és világbajnok Bárány Árpád boldogan tekint vissza pályafutására, de nem titkolja, hogy van, amit sajnál.

„Boldog vagyok, ha a pályafutásomra gondolok, azt viszont nagyon sajnálom, hogy későn, 26-27 évesen lettem párbajtőrválogatott. Eleinte tőröztem, amiben nem voltam olyan sikeres, a párbajtőrcsapatba már viszonylag későn kerültem be, nyolc év kiesett az életemből. Az olimpiai győzelmünket nagyon nagy tettnek tartom, és azt is, hogy mi lettünk az első magyar világbajnokok párbajtőrben. Aztán rajtunk tanultak a fiatalok, a következő nemzedék, mint ahogy mi Rerrich Béláéktól lestük el a fortélyokat. Sajnos ma nagyon kevés versenyzőnk van, közülük Boczkó Gábor és Imre Géza az igazi klasszis. Kár, hogy a londoni olimpián csak egyéniben szerepelhetnek. A nemzetközi mezőny egyre erősebb, erőteljesen jön fel Amerika, Ázsia... Érdekes, egykor a japánoktól féltünk, hogy majd ők hódítják meg a világot, aztán a koreai versenyzők törtek be ebbe a sportágba is. Régen, az 50-es 60-as években kevés nemzetközi versenyre mehettünk, évente talán kettőre engedtek ki minket, igaz, azokat meg is nyertük”. - mondta Bárány Árpád.