Igazolások a pokolból

2011.06.27. 19:53 Módosítva: 2011.06.27. 20:32
A nyári holtszezonban minden drukker arról ábrándozik, hogy milyen igazolással válhatna kedvenc csapatából verhetetlen tizenegy. Ha létezik ilyen varázsütés, amely egyetlen jó húzással mindent jóra fordít, léteznie kell az ellenkezőjének is, amelytől minden összedől. Nézzük meg, kiknek a szerződtetésével lehetne villámgyorsan tönkretenni Európa legjobb csapatait. A példák szándékosan túlzók, de az is meglepő lenne, ha egyik sem bizonyulna legalább részben igaznak.

AC Milan: Didier Drogba. Az afrikai csatárt nem is annyira tehetsége, mint műesései és életkora miatt szerződteti le az olasz klub. Drogba már 33 múlt, így alig két év múlva éri el azt az életkort, amit Milánóban ideálisnak tartanak a labdarúgáshoz. Drogba azonban addig is játszani szeretne, és ez villámgyosan konfliktusokhoz vezet.

Ibrahimoviccsal teljesen inkompatibilisek, így mivel csak egymás kárára játszhatnak, utálják is egymást. Drogba a két brazillal, Patóval és Robinhóval sem jön ki jól, ám ennél is súlyosabb gondot jelent az őszi olasz kormányválság. Silvio Berlusconi szerencséje végleg elfogy, kénytelen lemondani, az előrehozott választásokon győztes baloldali pártok pedig azonnal előzetes letartóztatásba helyezik a Milan tulajdonosát. A csapat fogadalmat tesz, hogy Berlusconiért végre megnyerik a BL-t, Drogba azonban csak fellélegez, hogy végre nem kell többé bunga-bunga partikra járnia, ahol még Balotelliénél is megalázóbb feladatokat kellett teljesítenie.

A 2012-es Afrika-kupáról már nem is utazik vissza Milánóba, így a csapat tavasszal már nélküle vérez el természetesen mind a BL-ben, mind az olasz bajnokságban. A szezon végén a Milant Berlusconi időközben feltárt disznóságai miatt a harmadosztályba száműzi az aktuális politikai szelekre mindig nagyon érzékeny olasz szövetség.