Magyarország futsal vb-selejtezőtornát rendez

2011.07.02. 20:38

A magyar futsalválogatott hazai pályán kerülhet a világbajnoki részvétel küszöbére decemberben, amikor selejtezőtornát rendeznek Magyarországon. A magyar szövetség honlapja arról számolt be, hogy a lebonyolítási rend ismét változott, ugyanis 16 helyett immár 20 csapat lesz jelen a jövő évi, Thaiföldön rendezett vb-n, és Európa hét együttest delegálhat az eseményre.

A kontinentális szövetség (UEFA) három lépcsőben alakítja ki a továbbjutó hétfős mezőnyt, a magyarok pedig csak a második körben kapcsolódnak be, amikor is hét négycsapatos selejtezőtornát rendeznek, és ebből az egyik Magyarországon lesz. Mindegyik kvartettből az első két helyezett jut az utolsó szakaszba.

A selejtezők sorsolását jövő csütörtökön Nyonban tartják, a második selejtezőkör tornáit pedig december 14. és 18. között rendezik.