Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Kiss Pál Tamás negyedik a Nürburgringen

2011.07.24. 14:28

A vasárnap reggeli második futamon Kiss Pál Tamás, a Right Guard Racing motorsport program húszéves, GP3-as versenyzője a negyedik helyen ért célba, így a tegnapi első futam után ma is sikerült pontot szereznie.

Kiss Pál az első körök után visszacsúszott a negyedik helyre, és innen nem is tudott előrébb kerülni, mert az elején érezhető tapadás-probléma megmaradt gyakorlatilag az egész futam alatt, így nem sikerült javítani a köridőkön.

A magyar pilóta az idei tíz futam után negyedszer szerzett pontot, jelenleg 11 van neki, amellyel a 12. helyen áll. A sorozatot a brit Alexander Sims vezeti, akinek 34 pontja van.

Kiss Pál Tamás így értékelte a futamot: „Jó szabadedzéssel indult a hétvége, amit egy kevésbé jól sikerül t szabad- és egy szintén nem túl jó időmérő edzés követett. Az első futamon nagyon jó helyet sikerült elérnem. Jobb eredményt vártam ma, reméltem, hogy a dobogón tudok maradni. Persze, örülök a pontszerző helynek, de egy picit rossz érzés, hogy nem igazán találtuk el az esőbeállításokat. A hibákból levontuk a következtetéseket, és azokat orvosolva szeretnék a jövő hétvégén, a Hungaroringen minél jobb eredményt elérni.”