Kovács és Tóth döntős az öttusa Eb-n

2011.07.29. 19:36

Kovács Sarolta és Tóth Adrienn bejutott a nők vasárnapi versenyének döntőjébe az angliai öttusa Európa-bajnokságon. A selejtező A csoportjának két magyarja minden számban nagyon jó teljesítményt nyújtott, így különösebb nehézség nélkül biztosította helyét a fináléban.

A tavaly junior világbajnok Kovács ezerpontos vívással mindjárt az élre állt, majd az első szám után az úszást is megnyerte, mégpedig úgy, hogy - amint azt megjegyezte - jólesett neki a 200 méter. Aztán a kombinált számban alig hibázott a lövészeteknél, így az élen egyedül teljesítette a 3000 méteres futást, anélkül, hogy meg kellett volna erőltetnie magát.

Tóth egy győzelemmel gyűjtött kevesebbet a pástokon, ezzel második volt az első szám után, s ezúttal az úszásban sem csúszott vissza, a negyedik legjobb idő volt az övé, ami összesítésben a második helyet jelentette a számára a zárás előtt. A lövészetekkel megszakított futásban az olimpiai bajnok Lena Schönebornnal együtt haladt, egyszerre értek a lőállásba, egyszerre indultak mindannyiszor és gyakorlatilag együtt is értek be, a kocogósra vett utolsó méterek megtétele után a német néhány centivel előbb haladt át a célvonalon.

A csütörtöki naphoz hasonlóan pénteken is volt jelentős csúszás a programban, de most a szervezők döntése alapján. Azért, hogy az újabb óvásoknak elejét vegyék, késő délutánra tolták a kombinált számot. Előző nap, a férfiak selejtezőjében többen úgy érzékelték, hogy a találatjelző nem működött tökéletesen, az erős napsütés befolyásolta a lézeres találatok érzékelését, s bár a benyújtott óvásokat a versenybíróság elutasította, pénteken olyan időpontra tolták a zárószámot, amikor a nap már biztosan nem süt a táblákra. Más kérdés, hogy végül egész délután felhős volt az ég.