Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Igaly nem szerzett olimpiai kvótát

2011.08.09. 15:25

Igaly Diána visszatérését követő legjobb teljesítményével, 70 koronggal zárta a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság női skeetversenyét, ám egy koronggal elmaradt attól, hogy a döntőbe jutásért lőhessen szét, így kvótát sem sikerült szereznie.

A 2004-es athéni játékok bajnoka az első két sorozatot egy-egy hibával zárta, így 50 korong után 48 találattal várhatta az utolsó "szakaszt". Mivel ő az egyik utolsó csoportban lőtt, már ekkor lehetett tudni, hogy a fináléhoz legalább 71 korongos teljesítmény kell majd, azaz kettőnél nem hibázhat többet. A zárósorozatban végül nem sikerült a bravúr, a 25 korongból ugyanis 22-t semmisített meg, ami a 11. helyhez volt elég ezúttal.

„Az idei legjobbamat lőttem, így nem lehetek csalódott - nyilatkozta az MTI-nek Igaly Diána. - Sajnos az utolsó sorozatban laposan szálltak a korongok, ami egy kicsit megtréfált, de azért tudom, hogy nincsenek csodák. Ilyen hosszú kihagyás után idő kell a még jobb eredményhez. Ugyanakkor továbbra is bízom benne, hogy meg tudom szerezni a londoni helyet.”

A koronglövők közül még a férfi skeetesek viadala van hátra az Eb-n, ezen kívül Igalynak, illetve a többi, még kvótával nem rendelkező magyar koronglövőnek szeptemberben lesz utoljára lehetősége olimpiai helyet szereznie, méghozzá ugyanitt, Belgrádban, a szakági világbajnokságon. A vb-n minden számban egy kvótát osztanak majd ki. Kedden a férfi gyorstüzelő pisztolyosok is lőállásba léptek, s az első 30 lövést tudták le, mely után a magyarok közül Pálinkás Lajos áll a legjobban, jelesül a 16. helyen, ám a kvótaszerzésre kevés esélye maradt.