Tíz éve nem volt ilyen jó Universiade szereplés

2011.08.23. 16:38

Az elmúlt évtized legjobb eredményét érte el az összesen 11 érmet (5 arany, 2 ezüst, 4 bronz) szerző magyar küldöttség a kínai Sencsenben kedden zárult Universiadén, az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán, amelyen 151 ország 7132 sportolója vett részt.

A magyar csapat beszámolója szerint a 26. nyári Universiadén a résztvevők száma először lépte át a 10 ezres határt, a több mint hétezer sportoló mellett ugyanis 3471 hivatalos személy (edző, kísérő, bíró) akkreditált az eseményre.

Az Universiadékon az alapprogramba tartozó sportágak mellett a szervezők a lehetőségeikhez mérten továbbiakat is felvehetnek, a kínai rendezők pedig nem fukarkodtak, csaknem olimpiai léptékűvé duzzasztották a műsort, 24 sportágban 306 aranyérmet osztottak ki, ez pedig szinte megegyezik az ötkarikás játékokon elnyerhető első helyek számával.

Az éremtáblázat élén hatalmas fölénnyel végzett Kína, amelynek versenyzői 75 alkalommal állhattak a dobogó legfelső fokára, s ez azt jelenti, hogy a házigazdák több aranyat nyertek, mint a második és harmadik Oroszország és Koreai Köztársaság összesen.

Magyarország az elmúlt tíz év legjobb szereplésének köszönhetően - az európai nemzetek között hetedikként zárva - az éremtáblázat 16. pozícióját foglalta el, megelőzve többek között Franciaországot, Németországot, Spanyolországot és Nagy-Britanniát. A magyarok eredménye azért is figyelemreméltó, mert az utóbbi két évtizedben csak kétszer, 1995-ben és 1997-ben sikerült a mostaninál is jobb eredményeket elérni az Universiadén.

A hatalmas pompával lebonyolított keddi záróünnepségen - amelyen részt vett Kína elsőszámú vezetője, Hu Csin-tao (Hu Jiantao) államelnök is - az óriáskivetítőn, háromperces klipben elevenítették fel az esemény legemlékezetesebb pillanatait, a videó-összeállításban feltűnt a három aranyat nyert úszó, Cseh László és a 400 m-es síkfutás magyar győztese, Deák Nagy Marcell is.

Vincze Pál csapatvezető, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség alelnöke hangsúlyozta, a csapat nem lehet elégedetlen, ugyanakkor, ha minden olyan magyar élsportoló indult volna az Universiadén, aki jelenleg felsőoktatási tanulmányokat folytat, és sikerül legalább annyit nyújtania, mint Cseh Lászlónak, akkor valószínűleg az 1995-ben és 1997-ben elért sikereket is túlszárnyalták volna a versenyzők. A következő Universiadéra 2013-ban, az oroszországi Kazanyban kerül sor.