Janics a szülés után 3 héttel edzeni fog

2011.08.29. 16:19
A szövetség elnöke szerint férfi kajakban újra kell gondolni a négyes csapathajók összeállítását, Baráth Etele állítja, nem fordulhat elő, hogy világbajnokok nem kapják meg a járandóságukat.

"Óriási harc lesz a női csapatban az indulásért. Natasával találkoztam a világbajnokságon, egyetlen deka felesleg sincs rajta. Van egy aranyos pocakja, de ugyanaz az izomzat és feszesség van rajta, mint korábban, hiszen orvosi felügyelet mellett szinte végigevezte a terhességét.  Úgy tervezi, hogy a szülés után három héttel elkezdi a felkészülést. Nemzetközi példák azt mutatják, hogy március-áprilisra formában lesz" – nyilatkozta Baráth Etele a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Az olimpiai csapat keretéről a kajak-kenu szövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy „csupán 45-50 százalékban állt össze a csapat, de ez ilyenkor még teljesen természetes.” Baráth szerint a férfi kajakban is újra kell gondolni a négyes csapathajók összeállítását, hiszen „van egy-két zseniális tehetségű fiatal kajakos, 17-19 éves fiatal, akik jó eredményeket tudnak elérni.”

Baráth csak utólag értesült arról, hogy a szegedi világbajnokság két aranyérmese, Tóth Dávid és Kulifai Tamás hét hónapja nem kapta meg a járandóságát.  A szövetség elnöke szerint ilyen esetnek nem szabadna előfordulnia, hiszen „olyan együttműködési megállapodás van a szakosztályok és a szövetség között, hogy ahol átmeneti anyagi gond támad, a szövetség akár a következő támogatás terhére is segítséget tud nyújtani.”

Az előolimpiáról Baráth Etele azt mondta, „nincs olyan elvárás, hogy mit kell nyerni. Az alapvető cél a tapasztalatszerzés és a helyszínbejárás.”