Öttusa-vb: Kovács és a női csapat is vezet az utolsó szám előtt

2011.09.10. 16:21

Kovács Sarolta és a csapat is az élről várhatja az utolsó számot a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság női döntőjében.

A lovaglásban csak két hibátlan teljesítmény (1200 pont) született, s az egyik a junior világbajnok Kovács Saroltáé volt. A másik a mezőny végén található kínai indulóé. Mivel az addig élen álló francia Elodie Clouvel két akadályt is vert lovával, a 20 éves magyar versenyző átvette a vezetést, átszámítva hét másodperc az előnye a lövészettel kombinált futás előtt. Kovácsnak 3352, Clouvelnek 3324 pontja van, a harmadik az orosz Jevdokia Grecsisnyikova 3272 ponttal.

Gyenesei Leila és Tóth Adrienn egyformán három hibával zárt (1140 p), így előbbi a kilencedik (3164 p), utóbbi a 21. (3032 p). Gyeneseinek így nagyon jól kell céloznia és futnia ahhoz, hogy bekerüljön a még kvótát nem szerzett legjobb három közé. Kovácsnak és Tóthnak már van ötkarikás indulási joga.

Csapatban a legnagyobb esélyesnek számító oroszok elszálltak, az úszás után a hetedik helyen álló Polina Strucskova nem tudta teljesíteni a pályát, lova több akadálynál is megmakacsolta magát. Hiába bíztatta nagy tapssal a mintegy 1000-2000 fős közönség, nem tudta befejezni a számot, mindössze 200 pontot kapott.

A másik három rivális közül a németek, a britek is az olaszok is nagyjából ugyanannyit hibáztak, mint a magyarok, így gyakorlatilag nem csökkent a különbség.

A hagyományos csapatverseny állása: 1. Magyarország 9548 pont, 2. Németország 9300, 3, Nagy-Britannia 9272