Október 2-án lesz a Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál

2011.09.23. 06:27

Jövő vasárnap rendezik a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált, melynek rajtja az 56-osok terén lesz. A szervezők tájékoztatása szerint a futóeseményen a maratoni táv egyéniben, valamint három- és ötfős váltóban is teljesíthető. A versenyen 30, továbbá 7 és 3,5 kilométeres távon, illetve a 600 méteres családi futáson is lesz indulási lehetőség.

„Minden idők legnagyobb eseményére készülünk” – mondta Kocsis Árpád, a rendezvény versenyigazgatója. Az esemény előtt másfél héttel időarányosan az elmúlt évhez képest 30 százalékkal nagyobb a nevezők száma. A külföldiek száma extrém módon magas."

Kocsis hozzátette, ebben az évben az Operaházzal is együttműködnek: a dalszínház látványos zenei produkcióval köszönti a futókat az épület erkélyéről, ráadásul két ötfős csapata is nevez az eseményre. Az útvonal 20 zenei pontja közül pedig az egyiken többek között a Liszt Ferenc Kamarazenekar vonósnégyese játszik majd.