Öt napot volt víz alatt a búvárrekorder

2011.10.01. 09:25

Allen Sherrod megdöntötte az édesvízi búvárkodás rekordját. A 47 amerikai búvároktató 120 óra 14 perc 11 másodpercig merült egyhuzamban.

„Öröm volt megpillantani a napfényt, nagyon nyomasztó öt napig hat méter mélyen a sötét víz alatt lenni“ – mondta Sherrod, mikor kijött a David-tóból. Két sikertelen próba után ez volt az amerikai harmadik – ezúttal sikeres - rekordkísérlete. Az első két alkalom óta egy év telt el, akkor az influenza és a láz miatt nem sikerült az új csúcs. A korábbi rekorder a szintén amerikai Jerry Hall volt, aki 3,6 méter mélyen töltött 120 óra 1 perc 9 másodpercet.

„Fizikálisan a legnehezebb az éjszakák átvészelése, mentálisan végig nem könnyű, nem tudtam kivel beszélni, vártam, hogy teljenek az órák, csak hosszú idő elteltével lett jobb a helyzet. Nem vagyok egy türelmes ember, ezért ez óriási teljesítmény, öt tehetetlen nap beszéd és nevetés nélkül."

Az új csúcstartó nem unatkozott a rekordkísérlet alatt. Speciális, vízálló számítógépet készítettek neki, amin filmet nézett, zenét hallgatott és Facebookra is bejelentkezett, egészen addig, míg a gép be nem ázott és elromlott.

A vízben folyadékdiétán élt, csak vizet és Gatorade-et kapott, amivel az ásványi anyagokat pótolták. A segítségére volt egy búvárokból és orvosokból álló csapat, de a kísérletet a rendőrök és a tűzoltók is figyelemmel követték. A csúcs felállítása után órákig oxigénpalackból lélegzett, hogy szervezete újra alkalmazkodni tudjon a felszíni élethez, majd az első útja egy étterembe vezetett.

A sósvízi non-stop merülés rekordját az angol William Goodman tartja az édesvízinél lényegesen kevesebb 48 óra 8 perc 17 másodperces idejével.