Csak Szényi Péter esett ki a vívó-vb-n

2011.10.09. 20:18

A négy kiemelthez a nyolc vasárnapi selejtezős magyar közül hét csatlakozott a cataniai világbajnokságon, így férfi kardban és női tőrben négy-négy, férfi párbajtőrben pedig három vívó képviseli majd a piros-fehér-zöld színeket a főtáblán.

Kardban 136 induló volt. Szilágyi Áron világranglistás pozíciója révén egyből a legjobb 64 közé került, Nemcsik Zsolt a csoportkör után öltözhetett át, mivel ötből ötöt nyert, Decsi Tamás és Lontay Balázs pedig az első kör után, melyet 4/2-es győzelem/vereség mutatóval zárt, még egy asszót vívott, egyformán sikeresen.

A női tőrözők küzdelmeire 106 vívó nevezett. Itt is volt magyar kiemelt, mégpedig Mohamed Aida, így számára még nem kezdődött el a világbajnokság. Varga Gabriella hat asszóból ötöt, Knapek Edina és Kreiss Fanny pedig hatból négyet nyert meg a csoportszakaszban, ezzel mindhárman közvetlenül feljutottak a főtáblára.

Férfi párbajtőrben a hagyományoknak megfelelően hatalmas - 214 vívó alkotta - mezőny gyűlt össze. Kiemeltként Boczkó Gábor és Imre Géza nem lépett pástra, Somfai Péter és Szényi Péter pedig könnyedén, 5/0-s, illetve 5/1-es eredménnyel fejezte be az első kanyart. Somfai ezzel biztosította is a helyét a 64 között, míg a friss Universiade-győztes Szényinek akadt még dolga a direktkieséses szakaszban is, ahol azonban 15-9-re kikapott az észt Juri Salmtól - a vb honlapja szerint. Hétfőn női kardban, férfi tőrben és női párbajtőrben zajlanak majd a selejtezők. Az első éremosztásra kedden kerül sor, amikor a férfi kardozók és a női tőrözők versenyeznek.