A kardozó Szilágyi nyolcaddöntős a vb-n

2011.10.11. 17:22

Szilágyi Áron egy kínai legyőzésével bejutott a 16 közé a férfi kardozók versenyében a cataniai vívó-világbajnokságon, Nemcsik Zsolt kiesett.

Szilágyinak nagyon összeszedetten kellett vívnia Vang Csing-cse (Wang Jingzhi) ellen, a kínai nem adta meg magát könnyen, volt, hogy vezetett több tussal is. A magyar rendkívül aktív volt, akkor sem kedvetlenedett el, amikor nem sikerültek a támadásai, lassan felőrölte riválisát, 11-8-ra, majd 14-10-re ellépett, és a végén sem engedett ki.

Nemcsiknek a hazai pálya előnyét élvező Diego Occhiuzzin kellett volna túljutnia, ez nem sikerült. Végig kiegyenlített asszóban az olasznak gyűltek könnyebben a pontjai, a kétes, vitatható esetek többségében az ő akcióját látta érvényesnek a vezetőbíró, illetve a videóvisszajátszást elemző kollégája. Egylámpás tusokat szinte csak Nemcsik adott, de ezekre szükség is volt, különben hamarabb eldőlt volna az összecsapás. A magyar 11-14-ről, vert helyzetből még felállt, sőt, az olasz utolsó akcióját is védeni látszott, ő is lámpát gyújtott, de a videózás a hazai vívónak kedvezett. Nemcsik dühösen csapott ellenfele kezébe, fél perccel később viszont kezet fogott vele, és össze is ölelkeztek, mert voltaképpen nem Occhiuzzira volt dühös. 

Eredmények:
a 64 között:
Nemcsik Zsolt-James Williams (amerikai) 15-8
Szilágyi Áron-Yemi Geoffr Apithy (benini) 15-11
Pavel Bikov (orosz)-Lontay Balázs 15-11
Nicolas Lopez (francia)-Decsi Tamás 15-14
a 32 között:
Szilágyi - Vang Csing-cse 15-11
Diego Occhiuzzi (olasz)-Nemcsik 15-14